Egy hatalmas eredményekkel záruló kísérlet előre vetíti az első szintetikus lény megalkotását, mely 2019-ben bekövetkezhet.
Az évtized végére elérkezhet a „pillanat”, amikor az ember már nem lesz többé ember, és isteni hatalommal ruházódik fel?
Bizonyos értelemben igen. Sőt, bizonyos értelemben már most is istenek vagyunk, ugyanis képesek vagyunk élőlények genetikai állományát módosítani.
Gondoljunk csak a különféle genetikailag módosított növényekre, élelmiszerekre, és állatokra.
Az állatkísérletek nemrég vették kezdetüket, és nagyon nagy sikereket, bámulatos felfedezéseket érnek el velük a genetikusok.
Hamarosan azonban új szintre léphet az emberiség, mivel megalkothatjuk az első ténylegesen szintetikus létformát.
Ez azt jelenti, hogy konkrétan a semmiből előállíthatunk új lényeket.
Idővel akár olyan lényeket is, melyek képesek gondolkodni, és akár tudatuk is van. Ez egy olyan evolúciós korszakváltás lesz, ami beemelhet minket az istenek közé, hiszen élet és halál felett fogunk majd rendelkezni.
Egy kísérletsorozat keretében most olyan bámulatos szintre jutottak, mely előrevetíti, hogy 2 éven belül eljöhet a nagy áttörési pont. Ugyanis a semmiből sikerült egy DNS-sel rendelkező élőlény egyharmadát előállítani. Soha ezelőtt nem voltunk képesek ilyenre.
A tudományos próbálkozás során a sütőélesztő genetikai kódját tervezték meg, és szinte vázlatokból hozták létre újra. Gyakorlatilag meg lett tervezve.
Ily módon a jövőben komplett élőlények, álaltok, vagy akár emberek lehetnek megtervezve, a tervező asztalról kivitelezve.
Rengeteg érv, és ellenérv merült fel ezzel az egész folyamattal kapcsolatosan. Vannak, akik szerint hasznos tudás, és a jövőben számtalan betegségre jelenthet megoldást.
Mások szerint viszont az ember istent kezdett el játszani, így az égi harag elkerülhetetlen lesz, és ez az egész genetikásdi valahol visszaüt majd.
Ugyanis ha nem megfelelő elővigyázatossággal állunk hozzá a jövőben, akkor különféle gyilkos vírusok, mikroorganizmusok, vagy csúcsragadozók hozhatóak létre, amik az emberiség életére törhetnek.
A nagy kérdés mindig az, hogy mi ér többet? Emberek millióinak életének a megmentése, vagy az, hogy még többen meghalhatnak, ha addig játszunk a tűzzel, míg meg nem égetjük magunkat, de nagyon…
OSZD MEG másokkal is!