Ma Amerika annak a központja, ahol a háborúra készülő politikusok és szakértők gyülekeznek.
Mindez a pénzvilágot is alaposan át fogja majd alakítani, főleg ha sikerül magában az USA belső államaiban – a szabadkőművesség akarata ellenére – ezt a belső polgárháborút elindítani.
A belső polgárháborúk ugyanis nem új keletű célkitűzések, hiszen Susan George már évtizedekkel ezelőtt leírta.
Semmi sem véletlen, még az éhség sem a világban, vagy a harmadik világ nyomora, a déli félteke adósságai, az észak-déli viszonyok, vagy a nemzetközi vállalatok és intézmények, és a világbankok tevékenysége. – írja a Titokterminál.com
A nagy kontinens-háború azonban a nukleáris veszélyek miatt egyre nehezebben oldható meg, s így a háttérhatalom, amely a pénzuralmi világ-elit pénzpórázán működik, lassan visszakozna a háborútól.
Így a mai pénzhatalmi diktatúra egypólusúsága lassan ugyan, de meg fog változni. Kérdés az, hogy a bankárkaszt különböző ismert lobbistái és titkos szervezetei mennyire vannak megfertőzve a KM – vagyis a kiválasztottsági mítosz – erkölcsromboló, gátlástalanságot erősítő fertőzésével? S erről szól a könyvsorozatom, amelynek a címe: Zsidó-kérdés magyar szemmel.
A magyarság ugyanis küldetésében hordozza az igazság és a szeretet alapjait, amelyek éppen ennek a mítosznak köszönhetően egyre inkább kivesz a világ népeiből, s így sajnos az ősnép mai leszármazottaiból is.
Ezzel együtt azonban erősödik az a hamis vélemény, hogy a zsidóság egy faj, holott mindenki -– aki ismert hazánkban zsidókat – pontosan láthatja, többnyire nem héberek, s közöttük is vannak tisztességesek és gazemberek.
Sajnos éppen ezt próbálja maga a kiválasztottsági mítosz tagadni, hiszen szerintünk, a zsidóság között kizárólagosan humanista kiválóságok vannak. (sic)
Ez az állításuk természetesen nem igaz, mint ahogy ennek az ellenkezője sem. Szerintem ugyanis nem mindannyian aljas, gátlástalan kufárok, hanem közöttük is megvannak a jelentős különbségek.
Azonban az feltétlenül káros, amit maga a kiválasztottság mítosza – vagyis a KM – okoz a számukra és a nem zsidó környezetük számára is. Viszont ma, tisztáznunk kell néhány nagyon is fontos alapvetést a zsidósággal kapcsolatban ahhoz, hogy reális képünk legyen.
A zsidó pénzhatalom ma már nem kizárólagosan zsidóké, hanem a KM fertőzésében élő keveseké. Az ún. ”monetáris diktatúra” ugyanis egyre inkább az aranyborjú imádatához hasonlít, s az emberek a fogyasztói társadalom keretein belül az Isten helyett valóban a pénzt kezdték el imádni az utolsó században!
A dollár, amely világpénz – valójában többnyire fedezetlen elektronikus pénz – s a világuralmi rendszerük egyetlen fenntartója. ( Mert a FED úgy állítja elő, ahogy azt az eladósodás rendszere megkívánja.)
Az eladósító adósság-csapda rendszer pedig abszolút világjelenség, nem csak hazai sajátosság. Legfeljebb az a különbség, hogy hazánkban a „török és a német” egyaránt adóztat. Ez persze csak a hódoltság korára való utalás, ami persze a mai hódoltságunknak is lehet nyugodtan az alaptézise.
Azonban sokan állítják ma is, hogy csak a farizeusokból elszármazó pénz-arisztokraták uralják a világ vagyonát. Nekik 152 trillió vagyis 152 ezermillió dollár a vagyonuk. Ez 300 család, vagy 9000 ember. Ám a 2017 májusában a bázeli Rothschild BIS és a Nemzetközi Valutaalap adatai szerint ez 222 trillió dollárnyi derivátumként létezik ma, szerte a világban.
Ez viszont teljes mértékben hitelpénz, vagyis fedezetnélküli „banki termék”.
Ha ezt a pénzt – a kifosztást megelégelők – megingatják, akkor az egész világ pénzrendszere összeomlik. Legalábbis ezzel fenyegeti a világ még gondolkodni képes embereit a KM fertőzésében élő, államok feletti pénz-elit, egyszerűbben mondva: a bankárkaszt.
Az egypólusú világpénz rendszere azonban lassan át fog alakulni több pólusúvá, amely valószínűleg Kína vezetésével, és Oroszország, India, Brazília részvételével fog majd bekövetkezni a jövőben.
Ám ennek a keretei már léteznek és a legkülönbözőbb formában jelen is vannak a világban. Kína például az USA legnagyobb hitelezője ma. Ezt a tényt nem tudják letagadni, de elhallgatják.
Ne ezzel foglakozzanak az emberek, hanem szigorúan csak a saját atomizált önzésük és a társadalom megosztó (ill. Nemzetromboló) hatásáról, a létfenntartásuk színvonaláról gondoskodjanak!
A kérdés csak az, hogy meddig fogja még ezt a maszlagot eltűrni a világ értelmes népessége? Mikor fog végre már felébredni, összekapaszkodni és korbácsot ragadva kiverni a kufárokat a templomból?
Forrás: Titokterminál.com