Futótűzként terjed a felvétel!
Az egyik helyi lap szerint egy 46 éves férfi vezette az autót, ami egyszer csak elemelkedett a földtől, majd a másik sávban kötött ki.
A landoláskor meg is csúszott a jármű, a parkoló egyik fájának ütközött és totálkárosra tört.
A sofőrt közveszélyes vezetéssel vádolják, a járműben tartózkodó egy utasával pedig kórházba kellett szállítani könnyebb sérülésekkel.
Úgy tűnik, hogy a „repülő” autó egy Tesla Model S volt, ami azért különösen érdekes, mert Elon Musk egy tavalyi tweetben elhintette, hogy egy következő generációs Roadster-frissítéssel lehetséges, hogy az autó kisebb távokat „ugorjon”.
Akkoriban azt írta, minden csak biztonság kérdése.
A fenti esetből viszont úgy tűnik, hogy ezen a téren még van mit fejleszteni, ha Musk tweetje ismét nem csak egy elszólás volt.
A Tesla autók hírhedtek arról, hogy rendkívül jól gyorsulnak, de arról eddig nem szólt a fáma, hogy akár a levegőbe is képesek felemelkedni.
OSZD MEG másokkal is!