A Loch Ness vizében élő szörny legendája régóta köztudatban tartja a vidéket. Már az 1700-as évektől kezdve elbeszélések szólnak egy lényről, mely hosszú nyakával, uszonyszerű lábaival, és tű éles fogaival vadászott a part közelébe merészkedő állatokra. Egyesek úgy tartják, hogy csak a helyiek kitalációja, míg mások szerint létezik. A biológusok szerint egy kihalást túlélő Plesiosaurus utolsó megmaradt példánya lehet. Mi az igazság?
A Loch Ness-i szörny még ma is rendkívül megosztó jelenség. Vannak, akik szentül meg vannak róla győződve, hogy él valami a tóban, míg mások úgy hiszik, hogy ez az egész csak egy agy átverés. Azonban apró jelek árulkodnak arról, hogy talán van alapja a szóbeszédeknek.
A Loch Ness-i szörny első észlelései
A szörnyről szóló legenda már évszázadok óta kering a köztudatban.
A legelső ismert beszámoló Szent Kolumba 565-ből származó története nyomán lett ismert. Ebben a szent megment egy embert a szörnytől.
Persze egy légből kapott történetre aligha lehet alapozni, ezt mindenki tudja, mivel egy másik legendában ugyanez a szent a hangja erejével megöl egy vaddisznót. Mégis, később hasonló történetek születtek, és mint tudjuk, minden legendának van egy kicsi valóságalapja is.
Mendemondák soha nem születtek légből kapottan, mindig volt egy kiindulópont, egy alapigazság.
Az 1700-as években számtalan leírás, feljegyzés szólt arról, hogy a Loch Ness vizében él egy nagytestű állat, mely a parthoz közel merészkedő jószágokat berántja magával a vízbe.
A gazdák emiatt nem szerettek arra járni, bár emberi támadásról nem tudtak még akkoriban, jobbnak látták, ha nem merészkednek a környékére.
Az első újkori észlelés 1933. május 2-án történt, és hatalmas médiaszenzációt keltett.
Ugyanezen év augusztus 11-én újra látták. 1934. április 19-én fénykép készült a szörnyről, amint hosszú nyaka és feje kiemelkedik a vízből. Bár a fényképről később azt vallották, hogy hamisítvány, még ma is sokan úgy hiszik, hogy ez csak az ügy eltusolása végett történt, és valójában igazi a felvétel.
Kihalt dinoszaurusz lehet
Azóta is gyakran kerülnek elő különböző felvételek még akár napjainkban is, melyek állítólag a lényt ábrázolják. Egy alkalommal szonárral is végig tapogatták a tómedret, de nem találtak semmit.
Egy esetben azonban egy uszonyokkal rendelkező, hosszú nyakú valami tűnt fel egy hajó víz alatti kamerájának felvételein, melyet azóta sem sikerült biztosra vehetően azonosítani.
Sokan úgy gondolják – köztük jó néhány biológus is – hogyha a lény valóban létezik, akkor nem kizárt, hogy egy ma is élő dinoszaurusz, egészen pontosan egy Plesiosaurus utolsó megmaradt példánya lehet.
Elméletben egyébként még ma is lehetségesnek tartják, hogy valahogyan egy Plesiosaurus populáció fennmaradjon egy viszonylag védett helyen,
azonban az evolúciós fejlődés rajtuk is nyomot hagyott volna, és ha valóban létezik a szörny, ma már máshogy nézhet ki, mint annak idején őse, a Plesiosaurus.
Azonban az állatok egyedei is öregednek és meghalnak, a fennmaradás csak egy teljes populáció, vagyis szaporodási közösség fennmaradása esetén lehetséges.
Sok szkeptikus éppen ezért állítja azt, hogy a lény csak kitaláció, ugyanis egy ekkora populáció évek alatt felélte volna a tó tápanyag forrásait. Ráadásul soha egyetlen tetemet sem találtak az évtizedek során.
A tó vize mindössze 5 °C körüli, ami korábbi vélemények szerint túl hideg az ilyen állatfaj mindennapi életéhez. Ma már tudjuk azonban, hogy a Plesiosaurus család tagjai remekül megvoltak Ausztrália késő kréta kori fagypont körüli vizeiben is.
Óriási hasadék a tó mélyén
Sokan felvételezik azt, hogy az sem kizárt, hogy egy óriási, gigantikus hasadék lehet a tó legmélyén, egy rejtett, eldugottabb helyen.
Ha létezik ilyen, akkor elméletben a biológusok szerint is lehetséges, hogy a szörny ezen át szabadon közlekedjen a tó és az óceán között.
Ráadásul így egy teljes populáció fenntartása is megoldott, hiszen alapvetően az óceánban élnek, és a tóba csak időnként visszahúzódnak, mert talán biztonságosabbnak érzik, mint a nyílt óceánt.
Sokak szerint azonban, ha a tó valóban összeköttetésben lenne az óceánnal, akkor megfigyelhető lenne az a bizonyos árapály jelenség, ami az óceánoknál mindig megfigyelhető.
A tó viszont 16 méterrel magasabban fekszik, mint a tengerszint, ezért elméletben nem kizárt, hogy az árapály jelensége ne legyen észrevehető, mert egyszerűen nem ér el a tó magasságáig.
A szkaptikusok gyakran előjönnek a fenyőfa elmélettel. Az erdei fenyők jóval több gyantát termelnek, mint a többi fenyőfajta. Amikor egy erdeifenyő elpusztul és beleesik a tóba, lemerül a tó fenékre és elkezdi kiereszteni a gyantáját. A gyanta az elpusztult fatörzs oldalán marad odaragadva, és a bomló fában keletkező gázokat nem engedi eltávozni.
Az így csapdába esett gáz hólyagokat képez a fa törzsén. Ahogy a hólyagok egyre nagyobbak lesznek, felhajtóerejük elég lesz ahhoz, hogy a fatörzset a felszín felé emeljék.
A beszámolók szerint azonban a lény egyértelműen nem volt soha összetéveszthető egy fatörzzsel, mert mozgott, olykor hangot is kiadott.
Bárhogyan is, a Loch Ness-i szörny rejtélyének végére még senkinek sem sikerült pontot tennie. Sokan hisznek benne még ma is, és a biológusok egy része is nyitott – legalábbis elméleti szinten – a témában.