Ez borzalmas: a merkeli Európa folytatja a szakadék felé menetelést?!
A “migráció és a biztonság” témáját veszi elsőként napirendre a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer.
A politikus a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy mi lesz az első nagy „projektje”, elmondta, hogy januárban úgynevezett műhelytanácskozást szerveznek a migrációról és a biztonságról szakértők és a jelenlegi „migrációs és menekültügyi politika bírálói” részvételével.
A tanácskozás célja „konkrét javítások kidolgozása” – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.
Hozzátette, hogy az eredményeket beépítik majd a májusi európai parlamenti választásra készítendő programba.
Annegret Kramp-Karrenbauer egy másik interjúban, az ARD országos köztelevízióban arról is beszélt, hogy miként képzeli el a párt és a szövetségi kormány viszonyát az új felállásban. Jelezte, hogy ezen a területen is átalakításokra készül.
Hangsúlyozta, hogy hajlandó „szembeszállni” Angela Merkel kancellárral, a CDU volt elnökével, ha a párt érdeke ezt diktálja. „Ami jó, azt továbbvisszük, és változtatunk, ahol változtatni kell” – fogalmazott.
Kifejtette, hogy erősíteni kell a párt szerepét a kormányzati döntések meghozatalában. A CDU-nak, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának, valamint a kormánynak egy „háromszöget” kell alkotnia – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer.
asonló gondolatot fogalmazott meg a párt új főtitkára, Paul Ziemiak is, aki a Deutschlandfunk országos közrádiónak egy vasárnapi interjúban azt mondta, hogy a pártelnöki és a kancellári tisztség szétválasztása révén „három hatalmi központ” – a pártvezetés, a kancellári hivatal és a Bundestag-frakció – működik, amihez hozzá kell igazítani a döntéshozatal rendszerét, és egy új „vitakultúrát” kell kialakítani a pártban.
Kiemelte, hogy a szoros elnökválasztási eredmény révén a tagság jelentős része érthető módon csalódott, hiszen nem a favoritja nyerte meg a választást. Mint mondta, kilépésekről is hallott, és arra számít, hogy „kemény munka lesz összetartani ezt a pártot és motiválni mindazokat, akik más eredményt kívántak”.
Aláhúzta, hogy a CDU-nak egyértelmű, világos nyelvet kell használnia, és „nem másokat kell utánozni vagy mások után rohanni, hanem el kell mondani, hogy mi mellett áll ki a CDU” például a jogállamiság, az elutasított menedékkérők kitoloncolása és az éghajlatváltozás ügyében.
A párt keresztényszociális irányzatáhozés Angela Merkel középre húzó politikájának támogatóihoz sorolt Annegret Kramp-Karrenbauert szűk többséggel, a küldöttek 51,7 százalékának támogatásával választották meg elnöknek a CDU hét végi hamburgi tisztújító kongresszusán.
A választás döntő, második fordulójában a konzervatív irányzathoz és Angela Merkel politikájának bírálóihoz tartozó Friedrich Merz volt az ellenfele.
OSZD MEG másokkal is!