Erről mindenkinek tudnia kellene! A történelemkönyvekben alig esik szó. összeácsolt evolúciós hazugság?
A modern tudósok nem vonják kétségbe, hogy létező személy volt… mégis döbbenetes, hogy tekintélyes tudósok foglalkoznak vele aprólékosan, és míg a makedón királyi udvar minden intrikáját és eseményét kielemzik, képtelenek komolyan venni azt a részletet, ami az egészet elindította: az udvari pletykát, melyet maga Nagy Sándor, és a görög bölcsek is elhittek, miszerint egy isten fiat nemzett egy halandó asszonynak!
Nagy Sándor születésének, életének és halálának története már generációk óta könyvek, tanulmányok, filmek, kurzusok és egyebek témája.
A modern tudósok nem vonják kétségbe, hogy létező személy volt, sokat és részletesen írtak mind róla, mind pedig koráról. Tudják, hogy Arisztotelész, a nagy görög filozófus volt a tanítója és mentora, végigkövették hadjáratainak útvonalát, analizálták háborús taktikáját, feljegyezték tábornokainak nevét.
De mégis döbbenetes, hogy tekintélyes tudósok foglalkoznak vele aprólékosan, és míg a makedón királyi udvar minden intrikáját és eseményét kielemzik, képtelenek komolyan venni azt a részletet, ami az egészet elindította: az udvari pletykát, melyet maga Nagy Sándor, és a görög bölcsek is elhittek, miszerint egy isten fiat nemzett egy halandó asszonynak!
Az efféle „mitológiát” a görög művészetek témájában is lenézik. Könyvtári könyvek és magángyűjtemények kötetei a legapróbb részletekig kivesézik a „görög művészet” irányzatait, kulturális hátterét, földrajzi eredetét. Múzeumok galériáiban csodálhatjuk meg a márványszobrokat, a bronzokat, a festett vázákat és más műtárgyakat.
És ezek mit ábrázolnak vajon? Többnyire antropomorf isteneket, hős félisteneket, és az úgynevezett mitológia történeteit.
Érthetetlen miért osztályozzák a tudományos körök a következőképpen az ókori civilizációk feljegyzéseit: Ha a történet vagy szöveg királyokkal foglalkozik, az történelmi királyi krónika.
Ha hősökkel, akkor eposz. Ha azonban istenekkel, akkor mítosz, hiszen nincs épeszű tudós, aki az ókori görögökhöz (valamint egyiptomiakhoz és babiloniakhoz) hasonlóan elhinné, hogy az istenek létező lények voltak, mégpedig mindenható, égben járó, harcoló, hősöknek próbatételeket állító lények, akik akár szexuális kapcsolatokat is létesítettek halandó nőkkel, és hősöket nemzettek.
Ironikus tehát, hogy Nagy Sándor történetét történelmi tényként kezeljük, pedig születése, jósdai látogatásai, útjai és babiloni halála nem történhetett volna meg a „mitikus” istenek, például Ámon, Ré, Apollón, Zeusz és Marduk nélkül, sem Dionüszosz, Perszeusz és Héraklész félistenek nélkül… akikhez talán ő maga is hasonló volt.
Tudjuk már, hogy minden régi nép történetei (és leírásai) istenekről szólnak, akik külsőleg hasonlítanak ránk, ám mégis mások, látszólag még halhatatlanok is. A történetek világszerte hasonlóak, bár különböző tájakon más-más nevük van a hódolattal imádott lényeknek. A nevek különféle nyelveken nagyjából hasonló jelentésekkel bírnak: az illető istenség valamely tulajdonságát, jellemzőjét írják le.
Így a római Jupiter és Neptun a korábbi görög Zeusz és Poszeidón megfelelői. Indra, a hinduk hatalmas viharistene robbanó villámokkal győzedelmeskedett riválisai felett, akárcsak Zeusz, és neve, mely szótagolva In-da-ra, megtalálható a kisázsiai hettiták istenei sorában: ez a másik neve a hettita főistennek, a villám és mennydörgés istenének, akinek a neve Teshub.
Az asszíriaiaknak és babiloniaknak ő Adad, a kánaániaknak Hadad, Amerikában Viracochaként a „nap Kapuján” ábrázolták a boliviai Tiwanakuban. A sort hosszan folytathatnánk. Hogyan lehetséges mindez, és miért?
Kisázsián áthaladva a görögök impozáns hettita műemlékeket láthattak; Észak-Mezopotámiában megtalálták Asszíria romjait, melyek ugyan már kihaltak voltak, de az idő homokja még nem temette be őket. Nem csak az istenek nevei, de az ikonográfia és a jelképek is mindenhol azonosak voltak, élen a szárnyas koronggal, amivel Egyiptomban és mindenhol máshol is találkozhattak. Még a perzsa királyok legfőbb szimbóluma is ez volt. Mit jelképezett, mit jelentett mindez?
Nem sokkal Nagy Sándor halála után a meghódított területeken két tábornoka osztozott meg, mivel törvényes örököseit, négyéves fiát és annak gyámját, Nagy Sándor fivérét meggyilkolták. Ptolemaiosz és utódai Egyiptomban székeltek, és megszerezték az afrikai területeket, Szeleukosz és utódai pedig Szíriában állomásoztak, és Anatólia, Mezopotámia és a távoli ázsiai területek felett uralkodtak. Mindketten megpróbálták megismerni az istenek történetét, és a földeket, melyek felett hatalmat kaptak.
A Ptolemaida-dinasztia alapította a híres alexandriai könyvtárat.
Kiválasztottak egy egyiptomi papot, akit Man-ethón néven ismertek, hogy görög nyelven írja le Egyiptom dinasztiáinak történetét és a történelem előtti isteni időket.
A Szeleukidák egy görögül is beszélő babiloni papot, Bérósszoszt bízták meg, hogy állítsa össze az emberiség és az istenek történetét és a történelem előtti időket a mezopotámiai tudás alapján. A motiváció mindkét esetben több volt, mint puszta kíváncsiság; mint a későbbi események is mutatják, az új királyok úgy akarták elfogadtatni hatalmukat, hogy azt állították, uralkodásuk az istenekig visszanyúló királyi dinasztiák legitim folytatása.
Amit a két bölcs írásaiból megtudunk, az visszarepít minket a történelem előtti időkbe, a Teremtés Könyve 6. fejezetének érdekes verseihez. Túlmutatnak azon a kérdésen, hogy vajon a „mítoszok” valahogy igazak lehetnek-e (a múlt eseményeinek valamiféle kollektív emlékei), és elénk tárul a felfedezés, hogy ezek bizony valós feljegyzések változatai, melyek állítólag az Özönvíz napjai előttről erednek.
BÁBEL ÉS MARDUK
Akkád nyelven Bab-lli (=„Istenek Kapuja”), a Bibliában pedig Bábel volt a neve a fővárosnak, ami az Eufrátesz folyónál elterülő királyság nevét adta, Sumertől és Akkádtól északra.
Az első világháború előtt megkezdett ásatások rávilágítottak hollétére és királyi jelentőségére, korábban azonban csakis a Bibliából lehetett tudni a létezéséről; először Bábel tornyának történetéből, azután a Királyok Könyvében feljegyzett történelmi eseményekből.
Babilon felemelkedése és története szorosan összefügg Marduk isten sorsával és ambícióival. Marduk fő temploma, az Észagila nevezetű zikkurat (nevének jelentése
„A fej felemelkedésének háza”) egy kiterjedt szent városrészen helyezkedett el, ahol számtalan pap élt, emelkedő hierarchiában: takarítók, mészárosok, gyógyítók, adminisztrátorok, írnokok, asztronómusok és asztrológusok. Marduk (=„A tiszta domb fia”) a sumer isten, Ea/Enki elsőszülött fia volt.
Ea/Enki birodalma Afrikában terült el (ahol, mint említettem, Ré és Ptah néven tisztelték). De Marduk teljhatalomra törekedett, és Mezopotámiában megalapította a saját „Föld Köldökét”. Ennek az erőfeszítésnek volt a része a sikertelen Bábel-torony incidens.
A siker végül i.e. 2000 után érkezett el, amikor a ragyogó Marduk meghívta az összes többi főistent, hogy lakjanak Babilonban és szolgáljanak neki.
Babilon Hammurapi király korában, kb. i.e. 1800-ban tett szert királyi státuszra.
A Közel-Keleten mindenütt felbukkanó ékírás megfejtése történelmi adatokat szolgáltatott a vallási indíttatású hódításokról és a rivalizálásról Asszíriával. Egy öt évszázadon át tartó hanyatlás után az új-Babiloni birodalom újra felemelkedett.
Ez az időszak az i.e. VI. századig tartott. A hódítások során számos alkalommal megtámadták Jeruzsálemet, és i.e. 587.ben II. Nabukodonozor király leromboltatta a Templomot. Ez megegyezik a Bibliában említett történettel.
Babilon királyi főváros, vallási központ és a királyság szimbóluma volt, amíg i.e. 539-ben az Akhaimenida perzsa király, Kurus el nem foglalta.
Ő ugyan tisztelte Mardukot, utóda, Xerxész azonban i.e. 482-ben le-rombolta a híres zikkurat-templomot, mivel ekkorra az már csak a halott Marduk magasztos síremlékéül szolgált. Ezeket a romokat próbálta meg helyreállítani Nagy Sándor.
OSZD MEG másokkal is!
Részlet Zecharia Sitchin „Az Istenek DNS-e” című könyvéből.