Az elméletek szerint röviddel az ősrobbanás után hatalmas hanghullámok kezdtek terjedni az univerzum forró anyagában. ILYEN lehetett!
Egy amerikai kutató az univerzum mikrohullámú háttérsugárzásából kiszámította, milyen hangja lehetett az ősrobbanásnak. Szerinte az egyáltalán nem valamiféle durranás vagy csattanás volt, inkább egy nagyon mély robaj.
John Cramer, a washingtoni egyetem fizikusa egy száz másodperces hangfájlt is készített a robajról
– írta a New Scientist. Szerinte az olyan, mint amikor egy hatalmas sugárhajtású repülőgép húz el az ember háza felett az éjszaka közepén.
Cramer egy 11 éves diák kérésére kezdett el a kérdéssel foglalkozni, aki egy iskolai feladathoz szerette volna megtudni, milyen hangja volt az ősrobbanásnak.
A hang meghatározásához a kutató a NASA mikrohullámú megfigyeléseket végző műholdja (Wilkinson Microwave Anisotropy Probe, WMAP) adatait használta fel.
A műhold képes érzékelni a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, az ősrobbanás „lenyomatát”, így képet tud alkotni arról, hogyan nézhetett ki szinte születése pillanatában a világegyetem.
Az elméletek szerint röviddel az ősrobbanás után hatalmas hanghullámok kezdtek terjedni az univerzum forró anyagában.
Ezek sűrítették össze és ritkították az anyagot, egyúttal felmelegítve az összenyomott területeket és lehűtve a ritkábbakat.
A világegyetem azóta is tágul és hűl, de az ősi hanghullámok „lenyomata” megmaradt a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásban.
A háttérsugárzás változásaiból Cramer ki tudta számolni azoknak a hanghullámoknak a frekvenciáit, melyek az első 760 ezer évben terjedtek a világegyetemben, amikor az még csak 18 millió fényév átmérőjű volt.
Ez a hang természetesen emberi fül számára nem hallható, hiszen ezek a hanghullámok nagyon alacsony frekvenciájúak voltak.
A felvételt ezért Cramernek jócskán magasabbra kellett állítania.
OSZD MEG másokkal is!