Mégsem zárult le a II. Világháború?
Ha azt kérdeznék az embertől, hogy melyik országok fenyegetik megtorlással szomszédjaikat manapság Ázsiában, akkor vélhetően a legtöbben Észak-Koreára vagy Kínára gondolnának. Nem mintha ez nem lenne helyes válasz, ám az utóbbi hónapokban két, az elmúlt hét évtized során jellemzően békés országnak, Japánnak és Dél-Koreának is sikerült egy kisebb válsággócot kialakítania maga között.
A két ország ugyan eddig sem volt kifejezetten jóban, de a feldolgozatlan történelmi sérelmekből fakadó feszültségeket legfeljebb diplomáciai odamondogatással kezelték. Tavaly év vége óta azonban szintet léptek: bírósági ügyekkel, vagyonelkobzással, korábbi megállapodások felrúgásával, sőt nemrég egy tengeri katonai incidenssel jutottak el oda, hogy az amerikai sajtó válságfenyegetésre hajlamos része már válságot emleget köztük.
ENNEK PEDIG TÁGABB GEOPOLITIKAI JELENTŐSÉGET KÖLCSÖNÖZ, HOGY AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KÉT LEGFONTOSABB ÁZSIAI KATONAI SZÖVETSÉGESÉRŐL VAN SZÓ, AMELYEK FONTOS SZEREPET KELLENE HOGY JÁTSSZANAK KÍNA ÉS ÉSZAK-KOREA KORDÁBAN TARTÁSÁT ÉS KELET-ÁZSIA STABILITÁSÁNAK BIZTOSÍTÁSÁT ILLETŐEN.
Persze a válságfenyegetés azért egyelőre túlzás, de tény, hogy a japán-koreai acsarkodás egyhamar nem látszik abbamaradni:
egyrészt a mélyebb okok nyolc-kilenc évtizedes sérelmekre vezethetők vissza, amelyeket láthatóan nem gyógyítja az idő;
másrészt mindkét oldalra igaz, hogy a belpolitikai érdekek nem a feszültség csillapítását, inkább további tüzelését diktálják, tehát politikai akarat sem nagyon van a megbékélésre;
harmadrészt a kelet-ázsiai geopolitikai helyzet változása sem a megbékélés irányába mutat.
Már majdnem lőttek
A japán-koreai feszültségek történetét már csak azért is nehéz bemutatni, mert nem egyértelmű, hol kezdje az ember, és könnyen elég mélyen el lehet veszni a történetben:
a katonai vádaskodás tavaly december végén indult,
de ezt megelőzően már évek óta folyt a vita a japán hadsereg által a 20. század első felében prostitúcióra kényszerített koreai nők és kényszermunkára vont koreai férfiak kárpótlása kapcsán,
amely vita első körben egy 1965-ös békemegállapodásra vezethető vissza,
második körben a koreai háború alatti és utáni nemzetközi helyzethez kapcsolódik,
de végső soron a Koreai-félsziget japán megszállása (1910-1945) alatt elkövetett visszásságokról szól,
amelyek igazából a 19. századi japán nyugatosodás és imperializmus folyományai.
Kronologikusan visszafelé haladva, a legfrissebb feszültségek egy járőröző japán katonai repülő és egy dél-koreai hadihajó furcsa találkozásához kötődnek. Japán azzal vádolta meg Dél-Koreát, hogy egy rombolója december 20-án célvezető radarjával befogta és hosszú ideig követte, magyarul célba vette a japán felderítőgépet. Tokió szerint a japán Noto-félszigettől nem messze történt incidens ellenséges jellegű volt, hiszen a célvezető radar használata a tüzelés előtti utolsó fázis, ami teljesen indokolatlan egy baráti ország gépével szemben. Ezzel szemben Szöul azt állítja, hogy rombolója egy, a tengeren sodródó észak-koreai hajónak nyújtott segítséget, és az északi hajó befogására használt egy olyan radart, ami bár tűzvezetésre is használható, de nem a hajó fő tűzvezető radarja.
Erre válaszul Tokió nyilvánosságra hozott egy videót, ami a japán kormány álláspontja szerint cáfolja a koreai állításokat, és azt is látni rajta, hogy a koreai hajó nem reagál a japán repülő kommunikációs kísérleteire. Mire Szöul közzétette saját videóját az incidensről, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a japán repülő veszélyesen manőverezett. Erre Tokió közzétett egy hangfájlt, ami azt hivatott bemutatni, hogy igenis célba vették a gépet. Erre Szöul nyilvánosságra hozott pár képet egy újabb incidensről, amely szerint egy japán járőrgép veszélyesen megközelített egy dél-koreai hajót a Sárga-tengeren. Erre a japánok közölték, szerintük a képek perspektívája torzít, és sokkal távolabb voltak a koreai állításnál.
Ahogy egy dél-koreai akadémikus a mostani feszültségek kapcsán rámutatott, mindkét oldalra igaz, hogy a hatalmon lévők (bel)politikai hasznot akarnak húzni feszültségek szításából, teszik ezt a két ország biztonságpolitikai érdekeinek kárára. Az ilyen katonai incidenseket gyakran el lehet simítani, ha mindkét fél ezt akarja – a mostani eset pont azért jutott idáig, mert egyik sem volt erre hajlandó.
A dél-koreai oldalon azzal vádolják Japánt, hogy Abe Sindzó jobboldali miniszterelnök belpolitikai célokból akarja felkorbácsolni a feszültségeket.
A katonai incidens eleve egy tágabb elhidegülési folyamatba illeszkedik, ami évek óta tart, és a Koreai-félsziget japán megszállásának idejéből fakad. Ezt a magyar középiskolai történelemkönyveknél is egyszerűbben (és bántóan leegyszerűsítően) nagyjából az alábbiak szerint lehetne összefoglalni.
Japán a 19. század második felében amerikai nyomásra kénytelen volt megnyitni magát a világ előtt, ennek kapcsán pedig szembesült vele, hogy a fehér ember mindenkit legyőz, aki egy kicsit is gyengébb nála.
Úgyhogy elkezdett nyugati mintára iparosodni és a környező országok kárára gyarmatbirodalmat építeni. Ennek folyományaként először Kínától vette el Tajvant, majd az oroszoktól Szahalint, végül pedig elfoglalta az egész Koreai-félsziget. Tette mindezt még brit szövetségesként, jó két évtizeddel az ország fasizálódása és az angolszász hatalmakkal való szembefordulása előtt.
A japánok a gyarmatokat a szokásos módon kizsákmányolták és elnyomásban tartották (bár van olyan narratívája is a dolognak, hogy a japán megszállás hozta létre a koreai ipart és infrastruktúrát, de ez azért legalábbis vitatott nézet). Különösen az 1930-as évektől, amikor Japán fasiszta fajelméleti háttérrel (a felsőbbrendű japánok megteszik azt a szívességet, hogy elviszik a fejlődést az alsóbbrendű ázsiai népekhez), népirtások és más háborús bűnök kíséretében bekebelezte fél Kínát és fél Kelet-Ázsiát.
Japán az 1930-as évek kezdetétől 1945-ig permanens háborút folytatott, és a hadigazdaság idején a Koreai-félsziget fontos hátországa volt: a terület minden létező erőforrását próbálták kisajtolni, koreaiak százezreit fogták kényszermunkára (sokakat Japánba is hurcoltak), a japán hadsereg tevékenységét pedig a helyi nők szexuális kizsákmányolása kísérte.
Japán 1945-ös veresége után Koreát felosztották a nagyhatalmak, Japán közben (részben pont Korea felosztása és a hidegháború kialakulása miatt) ellenségből az amerikai hadsereg legfőbb ázsiai bázisává vált. Így a gyarmatosítói múlt rendezése csak elég későn került az asztalra, és Dél-Korea eleve gyenge tárgyalási pozícióból indult.
Mindenesetre 1965-ben a két ország megállapodott, hogy Japán akkori értéken 300 millió dollárnyi segélyt és 500 millió dollárnyi kedvezményes kölcsönt folyósít Szöulnak, cserébe Szöul minden kárigényét kielégítettnek veszi, és a két ország múltbéli ügyeit lezártnak tekinti.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: Index