Még nem tudni az okokat, de egyre nagyobb számban születnek olyan gyerekek, akik immunisak a vírusra. Bennük rejtőzhet az AIDS elleni csodaszer kulcsa?
Egy új, Dél-Afrikában lefolytatott kutatás szerint 10-ből egy HIV-vel fertőzött gyermeknek egyfajta veleszületett védelmi mechanizmusa van az AIDS ellen.
A kutatók most arra próbálnak rájönni, hogy ez pontosan miért van, mert ez lehet az AIDS végleges megállításának és gyógyításának a kulcsa.
Az AIDS és az immunrendszer
Az új tanulmányban a kutatók arról számolnak be, hogy bár igen magas mennyiségben találták meg a vírust a vérben, egyes gyermekek immunrendszere nem károsodott.
Ez pedig nagyon megdöbbentő, mert a vírus jelenléte sokkal gyorsabban képes kárt okozna a fiatal szervezetekben, mint egy idősebb szervezetben.
Nem véletlen, hogy az AIDS-szel diagnosztizált beteg gyermekek a megbetegedést követően fel vagy egy éven belül el is szoktak halálozni, mert immunrendszerük akkora károkat szenved a vírustól.
A vírus általában magas készültséget idéz elő az immunsejteknél. A kórokozók ezután bizonyos sejteket megfertőznek, majd lemásolják magukat, megölve ezzel az érintett sejtet.
Olyan folyamatok indulnak be, mely során a szervezetünk védelmi rendszere legyengül, és lényegében kikapcsol az immunrendszer, ami azért felelne, hogy más betegségek ellen megvédjen minket.
Ezt az állapotot nevezik szerzett immunhiányos tünet együttesnek, azaz AIDS-nek.
A felnőttek szervezete bár nem hal azonnal bele, sőt ma már a gyógyszeres kezeléseknek köszönhetően hosszú ideig élhetünk a betegséggel, de nem vagyunk képesek leküzdeni a kórt.
Az immunrendszer összeomlása végül olyan rendellenességeket eredményez, melyek általában öregkorban szoktak jelentkezni – ilyenek a szív- és érrendszeri betegségek, vagy a demencia.
Gyermekek, akik védettek a betegséggel szemben
A most végzett kutatásban 170 öt évnél fiatalabb gyereket vizsgáltak meg. Miután begyűjtötték a mintákat, elemezni kezdték azokat, hogy összefüggésekre leljenek.
A gyerekek mindannyian HIV fertőzöttek voltak, de nem részesültek semmiféle kezelésben, mégis életben maradtak. Egyiküknél sem alakult ki az AIDS.
A kutatások azt is bebizonyították, hogy valamilyen rejtélyes okból a gyerekek immunrendszere nem állt le, hanem figyelmen kívül hagyta a vírust, mintha az ott sem lenne.
A gyermekek védelmi rendszere ily módon azon majmokéhoz hasonlítható, melyek egy hasonló vírust, az úgynevezett SIV-et hordozzák. Ezek az emlősök, mint amilyen a kormos mangabé is, természetes környezetükben találkoznak a kórral, ugyanakkor mégsem betegednek meg tőle.
Azt még egyelőre nem tudni, hogy a most született ellenálló generáció felnőttkorban is megtartja-e ezt a különleges képességét, de a kutatók bizakodóak, és ah igen, akkor már csak rá kell jönni, hogy mi okozza ezt náluk, hiszen ezzel elejét lehetne venni végre az AIDS elleni harcnak.
Egyes teóriák szerint ez a természetes védettség azért alakulhatott ki, mert az ottani populáció nem kapott különböző szereket a betegség leküzdésére, így evolúciós szinten alakult ki szép lassan egyfajta védettség a kórral szemben.
Ha ez így van és bebizonyosodik, az azt jelentené, hogy az emberi test bámulatos, és képes saját maga olyan védettséget kialakítani, melyek a legjobb gyógyszereket is lepipálják.