A kormány minden egyes tranzakciót rögzíthet és figyelemmel kísérhet, amely inkább egy kommunista, mintsem egy liberális társadalom jellemzője…
Vég lehet a jelenlegi világrendnek, mely még a készpénz használaton alapul. Egy másik világ van születőben, ahol a fizetések, a pénz útja végig nyomon követhető, ezáltal szabályozható.
A készpénz nélküli rendszerek az elkövetkező években, vagy bő egy évtizedben sokak félelme szerint bevezetésre fognak kerülni.
Eleinte önkéntes jelleggel, opcionálisa, később pedig törvényileg szabályozva kötelezővé is tehetik majd.
A fizikai készpénztől való eltávolodás már régi vágya egyes spekuláns köröknek, és a világ szupergazdag „tömbjének”.
Ezáltal ugyanis szinte totális kontroll alá tudnák hajtani a világ anyagi javait, erőforrásait.
Kétségtelen és letagadhatatlan, hogy járna némi előnnyel az átlagember számára is, de végső soron ez az egész a felsőbb hatalmi köröknek kedvez, mert:
- Totális kontrollt kapnak a pénzforgalom felett
- Minden tranzakcióról tudomásuk lesz
- A pénzcsapokon tarthatják a kezüket
Ez utóbbi például gazdasági visszaélésekre adhat lehetőséget, vagy akár zsarolásra is. Ha egy ország felé az összes pénzcsapot elzárnák például erődemonstrációként, figyelmeztetésként, mert az nem engedelmeskedik a felsőbb elitnek, akkor voltaképpen a világ összes országa felett totális kontrollt szereznek.
Az biztos, hogy egy méginkább megfiogyelt, kontrollált társadalomban fogunk élni.
Ne legyenek illúzióink, idővel végérvényesen be fogják ezt vezetni, és már most is vannak oylan törvényjavaslatok a világban, melyek afelé próbálják lökni az egyes országokat, hogy számoljanak le a készpénzzel.
Végérvényesen…
Az emberek magánszféráját is jelentősne sérti, voltaképpen telejsen el is törli.
A mindenkori államhatalom számára nyitott könyv lesz az életünk. Belelátnak majd, hogy mire költöttünk, mit vásároltunk, mik a fogyasztói szokásaink… hol töltöttük a nyaralásunkat, milyen ajándékot vettünk szeretteinknek…stb.
Egyszóval MINDENT tudni fognak rólunk, mert a pénz útján az emberek szokásai is lekövethetők.
Ez pedig az orwelli diktatúra sötét képét vetíti elénk.