Jól mintázza azt, hogy mit is várhatunk majd pontosan a Brüsszelben központosított hatalomtól, és attól, hogy a jövőben hogyan fognak bánni a tagállamokkal, köztük Magyarországgal.
A külvilág számára már most követhetetlen az, ami az EU csúcsokon zajlott, és ami most zajlik:
Az ármánykodások és a megköttetett homályos háttéralkuk ellenére sem sikerült dűlőre jutniuk az EU-tagállamok vezetőinek a legfontosabb uniós tisztségek sorsáról rendkívüli csúcstalálkozójukon.
Az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban akkora megosztottság uralkodott, hogy esély sem volt megtalálni a legoptimálisabb jelöltet az öt fő uniós tisztségre.
Európa és annak vezetősége még sohasem volt ennyire megosztott.
Kvázi marakodnak egymással, épp úgy, mint amikor a veszett és éhes állatok marakodnak a megmaradt koncon.
A néppárti miniszterelnökök nem akarták hagyni, hogy Merkel a fejük felett döntsön. Most a liberális Margrethe Vestager kerülhet terítékre, ha mögötte sem lesz többség, akkor Michel Barnier következhet.
Az álláspontok könnyebb összehangolásának reményével az uniós vezetők kis csoportokban is egyeztettek, Macron és Merkel például még a plenáris ülés előtt a V4-ekkel is tárgyalóasztalhoz ült. Végül azonban ezek a kísérletek is kudarcba fulladtak, így Donald Tusk (62), a tanács elnöke tegnap délelőtt felfüggesztette a csúcsértekezletet.
Káosz van tehát az egész Európa tanácsban.
tegyük fel a kérdést…
Tényleg ez a nemtelen bagázs próbál hatalomhoz jutni, és marakodni holmi pozíciókon, miközben egy egész kontinens irányítása lenne a feladatuk, KÖZÖSEN?!
Hát ezért életképtelen Európa, ebben a formában, ahogyan van…
OSZD MEG másokkal is!