Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató intézetének nemrég nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és „valószínűleg” a vörös húsé is.
„Az eredmények igazolják a jelenleg érvényben lévő közegészségügyi ajánlásokat, amelyek a húsfogyasztás korlátozására intenek” – mondta Christopher Wild, a kutatást végző lyoni székhelyű Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) igazgatója.
A párizsi is és a virsli is rengeteg aromát tartalmaz, és pont ezek miatt a mesterséges anyagok miatt vesszük meg őket újra és újra, ugyanis bizonyos szintű függőséget okozhatnak az ízfokozók.
Az egészben az a legijesztőbb, hogy igazából fogalmunk sincsen, hogy ezek valójában hogyan is hathatnak a szervezetünkre.
Ezek az élelmiszerek annak ellenére, hogy húsalapúak, azért tarthatóak el hosszú hetekig, akár hónapokig is, mert tele vannak tartósítószerekkel.
A vákuumcsomagolt termékek a legegészségtelenebbek. Ha néha-néha mégis megkívánsz egy kis felvágottat vagy virslit, akkor válassz inkább a húspult mögül.
A végbélrák kialakulása és a feldolgozott húsipari termékek – például a virsli, a sonka, a kolbászfélék, a felvágottak, a húskonzervek és a húsalapú szószok – fogyasztása közötti kapcsolat egyértelmű, és valószínűsíthető a vörös húsok fogyasztása esetén is
– állítják a WHO szakértők.
Napi 50 gramm feldolgozott hús fogyasztása 18 százalékkal növeli a végbélrák kialakulásának kockázatát.
A vörös hús esetén 100 gramm rendszeres fogyasztása 17 százalékkal növeli a veszélyt.
OSZD MEG másokkal is!