Heteken belül elkészül az új 2020-as költségvetés – mondta Varga Mihály, pénzügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
„Zuhanunk. Azt látom, hogy nincs egy olyan ország Európában, amelyik meg tudta volna fogni ezt a zuhanórepülést. A szakértők, az elemzők anyagai arról szólnak, hogy nem látszik a csökkenés vége” – fogalmazott.
A pénzügyminiszter egy német bank elemzését ismertette, miszerint a II. negyedévre 25 százalékos visszaesést jósolnak, és a IV. negyedévre is csökkenést jósolnak.
„A magyar gazdaság egynegyed részben kitett a német gazdaság teljesítményének, tehát ha a német gazdaság tartósan gyengülni fog, akkor valószínű, hogy ez az év számunkra sem hoz olyan erős növekedést”
– mondta.
Hozzátette, hogy a koronavírus felfelé ívélő szakaszában vagyunk, tehát több lesz a fertőződött, munkából kiesett ember, így azzal lehet számolni, hogy a következő hetek nem a gazdasági kilábalásról szólnak, aztán pedig lassú visszaépítéssel számol mindenki.
A pénzügyminiszter szerint abban lehet bízni, hogyha azok a termelési láncok, amelyek nagy része Kínában van, helyre állnak, akkor talán az IV. negyedévében már lesz egy kis visszafordulás.
Varga arról is beszélt, hogy Kínából 3 milliárd forint értékben rendeltünk meg orvosi eszközöket: maszkokat, lélegeztető gépeket és más egyebeket, amelyek segíteni fognak a koronavírus elleni védekezésben.
OSZD MEG másokkal is!