Az Oxfordi Egyetem vakcinológus professzora ’80 százalékig biztos’ abban, hogy szeptemberre kész lesz a vakcina.
A szakértők korábban azon a véleményen voltak, hogy a koronavírus ellen hatékony vakcina kifejlesztése minimum egy, de inkább másfél év is lehet. Most viszont úgy tűnik, már idén szeptemberben elkészülhet a vakcina.
A londoni Times szombati cikkében ugyanis arról írnak, hogy
Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem vakcinológus professzora „80 százalékig biztos” abban, hogy a kutatócsoportja által a SARS-CoV-2 ellen fejlesztett vakcina hatásos lesz, és szeptemberre elkészül.
A professzor szerint minden héten több adat áll a rendelkezésükre. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a vakcina elkészüljön szeptemberre. A következő két héten már el is kezdődhetnek az embereken végzett tesztek, de a szükséges több millió dózis legyártása hónapokat vehet igénybe.
Sarah Gilbert arról is beszélt, hogy már a brit kormánnyal is tárgyal a finanszírozásról. Azt szeretné, hogy a vakcina gyártása már az első eredmények beérkezése előtt elkezdődhetne, így abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy a gyógyszer valóban működik, a rászorulók már hozzá is juthatnának.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Sky Newsnak azt mondta az oxfordi projekttel kapcsolatban, hogy jól ismeri azt és reménytelinek találja.
Világszerte már 1,77 millió koronavírus-fertőzött van és eddig 108 ezren haltak meg.
A vírus elleni vakcina kifejlesztésével pedig világszerte próbálkoznak. A kísérletek folyamatosak, hogy mielőbb megtalálják a vírus ellenszerét. A koronavírus elleni vakcina tesztelése elsőként az Egyesült Államokban kezdődött el. Március közepén ugyanis bejelentették, hogy a klinikai teszteket 45 önkéntes jelentkezőn kezdték meg. Valamennyien 18 és 55 év közötti felnőttek, akik jó egészségnek örvendenek. A kísérletek körülbelül hat hétig tartanak.
OSZD MEG másokkal is!