Te hogy vagy ezzel?
Aki tart valamilyen háziállatot, az biztosan beszél kedvencéhez, annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, az állatok nem értik a nyelvünket.
Ezt a jelenséget antropomorfizációnak nevezik, és sokan úgy gondolják, ez egy ösztönösen hibás reakció az emberek részéről, hiszen értelmetlen dolog állatokkal, vagy épp növényekkel beszélgetni.
Erre cáfolt rá most a chicagói egyetem egyik professzora, aki a témában végzett kutatást, melyből kiderült, hogy az állatokkal való kommunikáció az intelligencia egyik jele.
“Nemrégen még a tárgyak és állatok emberként való kezelését gyerekesnek és ostobaságnak tartották, mára viszont kiderült, hogy mindez a magas intelligenciának köszönhető.” – nyilatkozta a szakértő.
Az antropomorfizmust kutatók szerint immár tudományosan is bizonyítható, hogy az állatokkal való “beszélgetés” az intelligencia meglétéről tesz tanúbizonyságot. Sőt, ugyanez igaz azokra is, akik a növényeikhez beszélnek rendszeresen.
Nincs okunk tehát arra, hogy ostorozzuk, vagy butának tartsuk magunkat akkor, ha épp kiöntenénk a szívünket házi kedvencünknek, vagy csak elmesélnénk nekik, mi történt velünk aznap. Ha legközelebb emiatt úgy éreznénk, butaságot csinálunk, csak jusson eszünkbe a University of Chicago kutatása!
Te is szoktál “beszélgetni” az állataiddal?
OSZD MEG másokkal is!