Egy ország szurkolt érte, itt az eredmény!
Az SMA betegséggel küzdő Zente édesanyja újabb jó híreket osztott meg Facebook oldalán: Kisfia legutóbbi véreredményei tökéletesek lettek, í
gy az orvos szerint elkezdődhet a szteroidok fokozatos elhagyása.
Nemrég egy bő hétig már abbahagyták a szteroidos kezelést, de az akkori vérvizsgálaton még nem volt minden eredmény megfelelő, ezért folytatni kellett a kezelést.
A mostani kiváló eredmények azonban azt jelentik, hogy hamarosan vége lesz a szteroidos kezelésnek.
A kis Zente mozgása is folyamatosan javul. Új kedvence egy játékmotor, amin egyre ügyesebben közlekedik, ám mint kiderült, túl nagyot vásároltak belőle, ám az édesanya egyik barátja máris felajánlott egy megfelelő méretűt.
Mint az köztudott, az SMA-ban, vagyis gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú októberben kapta meg azt a 700 millió forintba kerülő amerikai gyógyszert, melyet országos összefogással sikerült kifizetni, és aminek köszönhetően állapota azóta is folyamatosan javul.
OSZD MEG másokkal is!