Ha ez igaz, az elég durva…
A sarkok azok a pontok, ahol a Föld forgástengelye és a földkéreg találkoznak, az Északi-sarkon pedig ez a pont mérhetően elkezdett egy új, keleti irányba, ráadásul szokatlanul gyorsan elmozdulni a kilencvenes évektől kezdődően.
Mindennek oka két emberi tevékenység: egyrészt a jégtakaró visszahúzódása, másrészt a talajban őrzött vízkészletek kimerítése. A témával kapcsolatos legújabb publikációt az előző hónapban tették közzé a Geophysical Research Letters című szakmai lapban. A tanulmányhoz a GRACE és a GRACE-FO műholdakból érkezett adatokat használták fel, és mind a két szatellitet úgy kalibrálták, hogy azok a Föld tömegének az elmozdulását mérjék.
Mint azt egy korábbi cikkünkben (fent) leírtuk, a Föld egyrészt nem egy tökéletes gömbszimmetrikus test, másrészt a forgáson és a keringésen kívül egyéb mozgásokat is végez, például imbolyog, aminek következtében elmozdul a forgástengelye, és ennek köszönhetően vándorolnak kicsit arrébb a sarkok is.
Mindennek rengeteg természetes oka lehet (és volt/van) a földrengéstől kezdve számtalan geofizikai tevékenységen át, amelyek mind-mind megváltoztatják, hogy miképp oszlik el bolygónk tömege kicsit ahhoz hasonlóan, mintha egy hátizsákot pakolnánk át magunkon hol ide, hol pedig oda.
Szokatlannak mondható azonban ezen változás üteme: jelenleg a sarkok 17-szer gyorsabban vándorolnak, mint tették ezt 1981-ben, ráadásul 2000 környékén hirtelen új irányt vettek fel.
Egész pontosan a sarkok addigi déli irányú vándorlását egy keleti irányú elmozdulás váltotta fel körülbelül 1995-ben, és az 1995-2020 közötti periódusban kapcsolt következő sebességi fokozatra a sarkok elmozdulása – ebben az időszakban tehát 17-szer gyorsabbá vált, mint amilyen 1981 és 1995 között volt. Összességében 1980 óta a sarkok 4 méterrel kerültek arrébb.
A tanulmányban két lehetséges forgatókönyvet vizsgáltak: az egyik feltételezés szerint a szárazföldön valamilyen formában tárolt víz változása (mely tehát a tengelynek azt az elmozdulását előidézte, amely miatt a sarkok vándorolnak) egyenletesen ment végbe a vizsgált 1981-2020 közötti időszakban, vagyis a 2002-2020 közötti változása a vízkészleteknek megfeleltethető a 20 évvel korábbinak. A 2002-es év egyébként azért ilyen vízválasztó, mert ekkor lőtték fel az említett GRACE műholdat, tehát a gravitációs változásokra innentől rendelkezünk adatokkal.
A másik teória szerint a tengely ilyen mértékű elmozdulása (aminek eredménye a sarkok vándorlásának a gyorsulása és az irányváltozása) a jégtakaró megfigyelhető mértékű visszahúzódásával vette kezdetét. Az adatok szerint pedig éppen ez a második feltételezés a helyes.
Magyarán a szárazföldön tárolt vízkészletek eltűnése a fő hajtóereje a sarkok kilencvenes években tapasztalt irányváltásának, valamint vándorlásuk felgyorsulásának. Még egyértelműbben: a tanulmány azt állapította meg, hogy szoros kölcsönhatás áll fenn évtizedek óta a klímaváltozás és a bolygó forgástengelyének a mozgása között. V
agyis sikerült bebizonyítani, hogy a változás már abban az időszakban is emiatt történt, amely periódusból nem rendelkezünk műholdas adatokkal.
A szárazföldi vízkészlet egyébként két ok miatt tűnik el, az egyik a jégtakarók kiolvadása, a másik pedig a talajvíz felélése.
Ez utóbbi esetben a felpumpált víz vagy ivóvízként hasznosul, vagy mezőgazdasági termelés során alkalmazzák – azonban előbb-utóbb a tengerekben, óceánokban köt ki, ezzel is megváltoztatva a bolygó tömegének az addigi eloszlását. Az elmúlt 50 évben az emberiség egyébként 18 billió tonna vizet szivattyúzott fel a föld mélyéről anélkül, hogy ezeket a készleteket pótolta volna.
A The Guardian-nek nyilatkozó szakértő szerint viszont mindettől önmagában nem kell pánikba esni, mert bár ettől megváltozhat a földi napok hossza, de csak milliszekundumokkal, viszont mindez intő jel arra nézvést, hogy az emberi tevékenység milyen hatással van a bolygóra: az életmódunkkal szó szerint kiforgattuk a Földet a sarkaiból.
OSZD MEG másokkal is!