A vizitdíj mellett egy másik sarcot is be akarna vezetni a baloldal: Gyurcsányék – Komáromi Zoltán DK-s háziorvos mellett – egy olyan politikust állítottak tanácsadóként Márki-Zay mellé, aki szerint egészségügyi alapdíjat kellene bevezetni, és azt mindenkivel megfizettetni, így a nyugdíjasokkal is.
Az új adót az a Lantos Gabriella találta ki, aki Gyurcsány miniszterelnöksége idején az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs főigazgatója volt.
Az Origo.hu-n megjelent cikk szerint a baloldal egészségügyi programját készítő stáb vezető tagja Lantos Gabriella, aki érdekes pályafutást futott be. Végzettségét tekintve középiskolai magyar-történelem tanár, aztán 1990 után rádióriporter lett baloldali műsorokban, majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez került, ahol Gyurcsányék alatt magas pozícióba, kommunikációs főigazgatóságig jutott. Közben szerzett egy uniós szakértői diplomát a közgazdasági egyetemen, így valószínűleg erre alapozva lett 2011-ben egy magánkórház operatív igazgatója (Wikipédia-oldala szerint legalábbis nem ismert egészségügyi végzettsége).
Ebben a minőségében a baloldali sajtó rendszeresen sztárolta és szerepeltette, mint „egészségügyi szakértőt”, akinek a legfőbb mondanivalója az volt, hogyan kellene az egészségügyet fizetőssé tenni.
Már 2017-ben arról beszélt egy interjúban, hogy egészségügyi alapdíjat kellene bevezetni, amelyet a nyugdíjasokkal is megfizettetne. Szerinte hátránya a jelenlegi rendszernek, hogy ma egy 100 ezer forintos nyugdíjjal rendelkező idős ember nem fizet semmit az ellátásért, míg egy közmunkástól levonják az adót és járulékokat (azt, persze, „kifelejtette” a számításból, hogy a nyugdíjastól is levonták, mindaddig, amíg munkaviszonyban volt).
Lantos – a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatójaként – a Zsúrpubi nevű Jobbik-lapnak azt mondta:
Azt javaslom, hogy legyen egy egészségügyi alapdíj…Ezt az alapdíjat mindenkinek meg kellene fizetnie, aki a minimálbért megkeresi, és ha valaki az alapcsomagon túl is szeretne igénybe venni szolgáltatásokat, akkor kössön a rendelkezésére álló jövedelméből kiegészítő biztosítást ….Így a finanszírozási rendszer biztos lábakon állna, és mindenki azt kapná, amire szüksége van, annyiért, amennyibe az valóban kerül.”
Ismerős mondatok: a fizetős egészségügy koncepcióját már Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején bevezette a baloldal. Ismert, hogy
a vizitdíjat és a kórházi napidíjat a Fidesz-KDNP által kezdeményezett népszavazáson söpörték el az emberek, de a baloldal azóta sem mondott le róla.
Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje Gyurcsányhoz hasonlóan arról beszél ma is, hogy ismét bevezetné a sarcot, ha nyernének az áprilisi választásokon, az egészségügy piacosítása szerepel a DK pártprogramjában is. Nem véletlen, hogy ezt a szellemiséget képviseli Lantos Gabriella is, hiszen az „egészségügyi menedzser„ – ahogy azt írtuk feljebb – már a Gyurcsány-kormány idején a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs főigazgatója volt. Ez az akkori Miniszterelnöki Hivatal alatt működő szerv az országba érkező uniós források elosztásáért felelt, tehát Lantos bizalmi pozíciót töltött be.