Kutatások szerint egyes általános személyiségjegyek összefüggenek a sportossággal, a szorgalommal, vagy akár az IQ-szinttel is. Egy friss tanulmány szerint van két tulajdonság, melyek, amennyiben rendelkezik velük az ember, bizonyítottan magasabb intelligenciahányadossal járnak.
A tanulmány vezetőszerzője Jeremy Dean pszichológus, aki 2004 óta ír tudományos kutatásokról. A mostani vizsgálatokat 381 ember közreműködésével végezték, akik között 19 és 89 éves kor közötti személyek voltak. A tesztek során kognitív képességek alapján külön csoportokat alkottak a fontos, személyiségből adódó különbségek kiszűrésére.
Végeredményként megállapították, hogy az új tapasztalatokra való nyitottság és az extrovertált gondolkodás elősegíti az általános intelligencia növekedését, így magasabb az IQ-szintjük. Azok a résztvevők, akik érdeklődőn álltak az új információk elé, bizonyítottan aktívabb képzelőerővel, nagyobb szépérzékkel és intellektuális kíváncsisággal voltak megáldva.
Emellett a más emberek környezetét kedvelők tovább megőrzik a kapott információkat és az emlékek rövidtávú tárolásában is kifejezetten jobban teljesítenek az átlagnál. A tanulmányban megfigyelt típust kristályosodott intelligenciának nevezték a szakértők. Ezt főként az általános ismeretek és a szókincs segítségével tesztelik.
Más kutatások azt is megállapították, hogy a magas intelligenciájú emberek gyakran függetlenek és távolságtartók. A kísérletek kiegészítéseként fény derült azonban arra, hogy bizonyos 60 év feletti alanyok ugyanolyan jól teljesítettek, mint a fiatalabb korosztály.
„Az eredmények arra is utalnak, hogy a személyiség-intelligencia kapcsolatokban különbségek vannak azok között, akik időskorban is megőrzik az általános kognitív képességek normális szintjét, és azok között az idősebb felnőttek között, akik kognitívan fölényben vannak”
— olvashatjuk a PsyBlog cikkében.