Sokan gondolkodtatok már azon, hogy az I. világháborúban egymás ellen harcoló vadászgépek pilótái miért nem lőttek bele előttük forgó saját propellerükbe. A kérdés most megválaszolásra került!
Nem sokan voltak azzal tisztában, hogy az első világháború légi csatái hogyan voltak egyáltalán lehetségesek. Hiszen voltak olyan repülőgépek, melyeknél a gépágyú az elülső propellerrel merőlegesen volt elhelyezve, és a légi csaták során mégsem lőtték szét a pilóták saját propellerüket.
A légi csaták, repülőgépek rajongói talán korábban is tudták a választ, de most az I. világháború után 98 évvel végre frappáns, érthető választ kaptunk arra, hogy mi a megoldása a rejtélynek.
Az egész annak köszönhető, hogy létezett egy Fokker által tervezett szinkronizáló berendezés. Ez tette lehetővé azt, hogy a pilóták ne saját gépeiket lyuggassák ki.
A berendezés figyelte, hogy hogyan morog a propeller, hogy még véletlenül se akkor eressze ki magából a golyót, amikor éppen keresztezi az útját.
Ezt a szinkronizáló berendezést régóta kísérletezték, mire tökéletes lett, és rengeteg tesztet végeztek rajta, vele, mielőtt bevetették a háborúban.
A lenti videóban nagyszerűen, lassításban be is mutatják, hogyan haladt át egy-egy golyó a forgó propeller lapátjai között.
Fokker berendezése rendkívül jól működött, ám később le kellett cserélni a gépágyúkat, és a repülőgépek aljára szerelték őket, ugyanis egyre nagyobb fordulatszámú propellerek és motorok jelentek meg, mely már nem tette lehetővé, hogy a szinkronizálóval biztonsággal átlőjenek a fordulatok között.
A Fokker alkalmazása előtti időkben még a légcsavar körén kívül tüzeltek, kétfedelű repülőknél ezért látni, hogy a felső szárny tetején van a géppuska.
A következő fejlődési lépcső az volt, hogy raktak páncélt a légcsavarra, de ez nem volt jó megoldás, mert röpködtek a golyók a pilóta körül.
A következő lépcső, hogy összekapcsolták a motort a géppuskával és úgy állították be, hogy csak akkor lőjön, ha nincs előtte a légcsavar, ez volt tulajdonképpen a Fokker.