Maga a kormány jeléentette be Gulyás Mártonon keresztül. Benzinkrízisben az ország!
Gulyás Gergely elmondta, hogy az orosz kőolajra való szankciók miatt bekövetkezett amitől tartottak. zavarok vannak a hazai üzemanyagellátásban, és a Mol közölte, hogy a nem tudja import nélkül fenntartnai az ellátást.
A brüsszeli szankciók miatt a kormány arra kényszerült, hogy feladja a benzinárstopot.
Soha nem látott krízishelyzet alakult ki az országban az elmúlt napokban – mondta Hernádi Zsolt. A Mol vezérigazgatója szerint a töltőállomások negyedében nem volt elérhető benzin-és dízel. Ilyen korábban nem történt – tette hozzá.
2,2 milliárd liternyi üzemanyagot adtak el, míg tavaly 1,5 milliárdot. Több mint 500 millió liternyi üzemanyagot értékesítettek az elmúlt napokban.
Nem tudta a Mol biztosítani az ellátást a mostani helyzetben, ezért ezt jelezték a kormánynak, és nem tudnak többet teljesíteni – mondta a Mol vezetője. Dolgoznak, hogy minél előbb teljes kapacitáson üzemeljen a Dunai Finomító.
Vissza kell hozni az importot, hogy a piacon újra megfelelő legyen az ellátás.
Hernádi elmondta, hogy a hatósági ár nagyban hozzájárult a hazai üzemanyagpiaci feszültségekhez. Fel kell készülni a jövőre is, mert két hónap múlva újabb kritikus helyzet lehet, mert egy újabb szankció lép életbe, mert február 5-től kiesik 10 százaléknyi dízel az európai piacról – tette hozzá.
Újra kell helyreállnia a kereslet-kínálati egynesúlynak. Nem szabad elfeleteni, hogy háborús helyzet van, és az ellátásban voltak fennakadások –
mondta Hernádi. Ma kell lépni, hogy jövőre stabil üzemanyagpiac legyen – tette hozzá. Mindenáron el kell kerülni, hogy az ellátásbiztonság ne sérüljön – mondta.