Egy nap, egy névtelen levél alapján a poitiers-i rendőrség átkutatta a köztiszteletben álló Monnier-család kúriáját.
Az emeleten lévő bezárt szoba lakatjának feltörése után megdöbbentő látvány tárult a rendőrök szeme elé: a romlott levegőjű szobában egy riadt, csont sovány, az ötvenes éveiben járó nő feküdt szeméttel és ürülékkel teli, rothadó szalmazsákján.
A rossz emberbe beleszeretni a 19. században, nem volt egy életbiztosítás, ha az embernek olyan édesanyja van, mint amilyen a francia Blanche Monniernek volt. Blanche, a 27 éves párizsi arisztokrata hajadon leány az 1870-es években már meglehetősen túlkorosnak számított, és kétségbeesetten kereste az udvarlóját, mielőtt túl késő lenne. 1876-ban meg is találta egy nálánál jóval idősebb, elszegényedett ügyvéd személyében.
Blanche édesanyja ezt nem nézte jó szemmel, és megtiltotta lányának, hogy feleségül menjen hozzá.
Néhány nappal később Blanche tragikus módon egyszerűen eltűnt. A bátyja és az édesanyja, miután hetek, hónapok óta nem látta senki és már a halálhírét keltették, meggyászolta a lányt, és végül minden visszatért a megszokott hétköznapokhoz. A Monnier-család azonban egy szörnyű titkot őrzött.
1901. május 23-án a Poitiers-i rendőrségre egy rejtélyes levél érkezett. A névtelen üzenetben ez állt: „…egy kivételesen súlyos esetről tájékoztatom Önöket. Egy vénkisasszonyról van szó, akit Madame Monnier házában bezárva tartanak, félig éheztetve, az elmúlt 25 év alatt felhalmozódott, rothadó szemét között – vagyis, a saját mocskában.”
A levélben szereplő súlyos vádak ledöbbentették a rendőrséget, amely először nem akarta elhinni a vádakat, ugyanis az említett özvegy Monnier a francia város köztiszteletben álló arisztokratája volt. A család életét negyedszázaddal korábban egy különös tragédia árnyékolta be: leányuk egyszerűen eltűnt. Végül mégis nyomozás indult: a rendőrök egy csoportja a következő napokban átkutatta a nemesi kúriát, amelynek emeletén észrevettek egy lelakatolt ajtót. Amikor leütötték róla a lakatot, és kinyílt az ajtó, szörnyű bűz csapta meg az orrukat.
Összeszedték bátorságukat, és behatoltak a sötét padlásszobába, ahol meglepetésükre egy rendkívül alultáplált, a lámpák fénye miatt hunyorgó, riadt, az ötvenes éveiben járó asszonyt találtak, aki egy szeméttel és széklettel beszennyezett ágyféleségen kuporgott. A vizsgálat kiderítette, hogy az eltűnt Blanche Monnier az, akit 25 évvel azelőtt oda zártak be. Az eltelt negyedszázadot félhomályban és egyedül töltötte, ugyanis az emberi érintkezéstől is megfosztották. Valószínűleg évek óta nem szellőztettek a sötét, elfüggönyözött szobában.
Egy szemtanú így írta le a hátborzongató látványt: „a szerencsétlen nő anyaszült meztelenül feküdt egy rothadó félben lévő szalmazsákon. Körülötte ürülék, hús, zöldség, hal és rothadt kenyér maradványait láttuk. Kagylóhéjat is találtunk, valamint több tucatnyi bogarat, amelyek Mademoiselle Monnier ágyában szaladgáltak. A levegő állaga, az elviselhetetlen szag egyszerűen lehetetlenné tette számunkra, hogy néhány percnél hosszabb időt töltsünk a helyiségben”.
A ház úrnőjét, a már éltes korú Madame Monniert, aki a városnak tett nagylelkű felajánlásai miatt több kitüntetést is kapott, azonnal letartóztatták. A halál 15 nappal később a börtönben érte, miután bevallotta tettét. Kiderült, hogy amikor a lánya nem volt hajlandó az ügyvéddel való kapcsolatát megszüntetni, Madame Monnier az egyik éjjel bezáratta őt az emeleti kis szobájába addig, amíg nem enged akaratosságából, és fel nem bontja a társadalmi és vagyoni különbségek miatt az anyja által nem engedélyezett jegyességet.
A család tagjai arra számítottak, hogy Blanche hamar megtörik. Akkor még senki nem gondolt rá, hogy évtizedek múlva is be lesz zárva. Állítólag 25 éven át az anyja által meghagyott maradékokból élt, és ami a legszomorúbb: kedvese 1885-ös halála után sem szabadulhatott (egyes állítások szerint kívánt szabadulni) börtönéből.
Blanche bátyja, Marcel szintén bíróság elé került, amiért segített édesanyjának, ezért 15 hónapos börtönre ítélték. Később felmentették, mivel azt állította, hogy Blanche bármikor elhagyhatta volna a szobáját, ám erre nem volt hajlandó.
A Franciaországban André Gide 1930-as könyve óta a La Séquestrée de Poitiers (a poitiers-i visszavonult) néven emlegetett Blanche 1913-ban egy blois-i pszichiátriai intézetben fejezte be életét.