A legendás város végóráit egy teljesen valósághű szimuláción követhetjük végig.
Pompeji virágzó, 11 ezer fős városa az akkori idők egyik legkulturáltabb, és egyben legéletteltelibb városa volt.
A város talán világvárossá nőhette volna ki magát, ha Krisztus után 79-ben a közelében fekvő Vezúv nem törölte volna el a Föld színéről.
A kitörés olyan nagy erejű volt, hogy mindössze egyetlen nap kellett ahhoz, hogy a vulkánkitörés teljesen elpusztítsa a várost.
Nemrégiben a Melbourne-i Múzeum munkatársai készítettek egy remek, és igen alapos számítógépes szimulációt, mely amellett, hogy igen látványosra sikeredett, azt eddigi legpontosabb ábrázolása annak, hogy mi történt.
A videón nem csak a kitörést megelőző órákat, a kitörést, hanem a kitörést követő 48 órát is végigkövetjük.
Pompeji emléke azért különösen fájó, mert hétszáz éves városról volt szó, és ez a tény mégsem volt elég, hogy megvédje a sors a várost a biztos pusztulástól.
Krisztus után 79-ben, egy augusztus 24-i napon következett be az, amire senki sem számított, és ami a város lakosainak életének utolsó napja volt.
Az emberek már kora reggel arra ébredtek, hogy hatalmas földmozgást lehetett érzékelni a városban. A házak remegni kezdtek, a falak vibráltak,a cserepek pedig úgy potyogtak a tetőről, mintha csak az égből esnének.
Ennek ellenére olyannyira nem vették komolyan a vészjósló előjeleket, hogy a város lakossága nagyrészt tovább aludt, de volt aki már épp dolgozott, vagy más elfoglaltságot csinált, mindenki tovább folytatta az ügyes-bajos dolgait.
Aztán valamikor 11 óra magasságában valami még borzasztóbb történt.
Az Északra fekvő Vezúv legalább 10 kilométer magas hamuoszlopot lőtt az égboltra, miközben egy hatalmas kitörés keretében újra megremegett a föld.
Lassan elsötétedett az ég. Hamu, habkő és törmelék záporozott Pompeji házaira és rémült lakosaira.
Izzó, gyilkos felhők jelentek meg az égen, ami 1000/hm/h sebességgel száguldott a város felé. Amellett, hogy 10 ezer tonna hamu és törmelék került a levegőbe.
Ekkor már mindenki tudta, hogy a város elesett, és óriási baj van. A legtöbben házaikban kerestek menedéket, azonban akkor még nem tudták, hogy otthonaikban fogja utolérni őket a végzet.
Ekkorra már vulkáni hamu és kövek potyogtak az égből. A régészeti kutatások megmutatták, hogy sokan a lehullott kövek és tetőcserepek alatt lelték halálukat.
Estére a házak többsége a rájuk nehezedő nyomás miatt beomlott, halálra zúzva a még élőket, így azok sem menekültek meg, akik otthon várták, hogy majd valaki értük jön, avgy eláll az ítéletidő.
Később, már hajnali egy óra körül az egyik utolsó végső csapás zúdult rá a városra, illetve annak romjaira.
Egy 100 km/órás sebességű, forró hamuból, izzó törmelékből és mérgező gázokból álló hullám.
Az izzó hamu a házakba tört ajtón, ablakon, réseken és lyukakon át, és megölte azokat, akik túlélték az eddigieket.
Mikor a katasztrófát követően a vulkán elszunnyadt, a Pompeji városát már 4 méteres hamu és koromréteg borította, vulkanikus kőzetekkel együtt.