Még 2004-ben vették észre a kozmikus háttérsugárzásban, hogy úgynevezett hidegfoltokat tartalmaznak a mintázatok, melynek létezésére egészen mostanáig nem tudtak kielégítő magyarázatot adni.
A kozmikus háttérsugárzás hidegfoltjairól rengeteg elmélet keringett már eddig, ugyanis a mai napig nem volt tisztázott az, hogy hogyan is alakulnak ki, és miért olyanok, amilyenek.
Azt sokan tudják, hogy az univerzumunk egykoron egy hatalmas, forró plazmából állt, mely az ősrobbanás után rengeteg anyagot lökött szét a világegyetem minden irányába.
Ez a plazma aztán az idők során szép lassan elkezdett lehűlni, és a hűlés közben 3800.000 évvel később nagyjából akkora hőmérsékletcsökkenést ért el, hogy a benne lévő protonok és elektronok hidrogénatomokká olvadtak össze.
A világegyetem tágulása miatt vannak olyan helyek, ahonnan csak napjainkban érkezik meg a fény, mert iszonyatosan nagy távolságokat tesznek a világmindenség zegzugain keresztül.
A legrégebbi sugárzások egészen az ősrobbanás kezdeti pontjának idejéből származnak, vagyis 13,7 milliárd évesek, ennyi idő alatt értek ide.
A mikrohullámú háttérsugárzás ma az ősrobbanás egyik legfontosabb, és egyben legerősebb bizonyítéka.
Az ősrobbanás után a világegyetemet kitöltő plazma nem volt teljesen homogén, előfordultak benne kisebb-nagyobb sűrűségingadozások
Hatalmas galaxisok tömörülései alakultak ki az évmilliárdok során, és viszonylag ritkásabb, üresebb részek. Ezek a nagyobb különbségek hagytak nyomot a kozmikus háttérsugárzás mintáin.
Kránitz Gergő, a kép forrása: ESA Planck Collaboration
A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás hő térképén azonban van néhány furcsa terület. Ezek a hideg foltok, melyek közül a legjelentősebb, 2004-ben felfedezett példány 70 mikrokelvinnel tér el a háttérsugárzás átlaghőmérsékletétől, ami az átlagos hőingadozás négyszerese.
Annyira valószínűtlen ez az eltérés, hogy még a véletlennel sem igen magyarázható, azonban sokáig nem létezett rá semmilyen más teória, illetve ma sem létezik egyetlen elfogadott elmélet sem az eredetére vonatkozóan.
A hidegfolt az Eridanus csillagkép felé esik. A Frei Zsolt által vezetett Lendület-kutatócsoport friss eredménye azonban úgy tűnik, nyújthat némi magyarázatot.
Az eredményeik szerint ugyanis nem a mikrohullámú háttérsugárzás hő ingás, hanem egy a forrás, és a mi bolygónk közötti megtalálható gigantikus struktúra okozza ezt a torzulást az adatokban-
A hatalmas, anyagban ritka térrészeken áthaladó elektromágneses sugárzás hullámhossza nő, vagyis a sugárzás hideg lesz, lehűl, meg a sűrűbb részeken felmelegszik. Ez nem más lehet, mint egy hatalmas supervolid, azaz egy csillagokban és egyéb galaktikus objektumokban – valamint csillaganyagban – szegényes térrész az univerzumban.
Feltehetően tehát egy ilyen supervoid takarja a forrást, emiatt érzékeljük annyira „hidegnek” a kozmikus háttérsugárzást azon az egy ponton. Ugyanakkor ez felveti annak a lehetőségét, hogy a kozmikus háttérsugárzásról alkotott térképünk talán nem a legpontosabb.