Tudtad, hogy London régen nagyon büdös volt? Valósággal orrfacsaró volt a levegő a macskaköves utcákon. De vajon tudod, miért volt annyira büdös annak idején a világ leghíresebb városa?
Kegyetlen bűz
Ma már szinte el sem tudnánk képzelni Londont úgy, mint egy bűz és koszfészket, pedig a középkorban büdösebb volt az utcákon, mint a legtöbb amerikai istállóban.
Ha valóban létezne időutazás, csak eltanácsolni tudnánk a vakmerő időutazókat, hogy aóLondonra legyenek kíváncsiak néhány száz évvel ezelőtt.
London ugyanis iszonyatosan bűzös város volt. Tényleg orrba mászó szagok terjengtek az utcákon és mindenhol, sokszor még a házakban is.
De vajon tudjuk ennek az okát? A történészek nem sűrűn firtatják, mert némiképp tabutéma, ráadásul nem is teljesen történelmi a magyarázat, így aztán nem tartozik az alapismeretekhez töri órán, gondolják a tanárok.
A bűz állandó forrása
A dolog mibenléte nagyon egyszerű, talán már kitalálhattad. Akkoriban bizony nagyon nem ismerték, vagy inkább nem alkalmazták a tisztálkodás szokásait.
Volt olyan, hogy mag a francia király, XIV. Lajos egy évben csupán egyetlenegyszer fürdött.
Belegondolni is riasztó, hogy a világ szegényebbik fele, a Londonban élő pórnép és a polgárok még kevésbé ismerték a tisztálkodást, mint olyat.
A mosáshoz, mosakodáshoz való egyetlen vízforrás a folyók vize volt, ahová egyébként a latrinák tartalma is került.
A téli időszakban pedig egyenesen kerülte mindenki azt, hogy a jeges folyóban fürödjenek. Elég volt összeszedni egy komolyabb megfázást, és máris halálra volt ítélve az illető.
A tehetősebbek persze használtak kölniket, amiket akkoriban alig tudtak megfizetni az emberek.
Tekintettel arra, hogy a különböző kölniket csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak, biztosra állíthatjuk, hogy a középkori lakosok igencsak bűzlöttek.
Kifordult volna a gyomrod
Akkoriban Londonban az utca és a csatorna gyakorlatilag egyre ment. Nem voltak különbségek, és állandó fekália és vizeletszag terjengett a levegőben, a helyiek testének bűzével „fűszerezve”.
A lakosok mindent, amire nem volt szükségük, az utcára hajítottak. Állati belsőségeket, szemetet, mindent.
Bár London időjárása esős, nyáron olykor ott sem látni esőfelhőket napokig, ilyenkor elviselhetetlen bűz és hulladékhalmok uralták az egész várost.
Az arisztokrácia sokáig nem is tudott mit kezdeni az akkori WC-használattal, ők jó ideig a bilihez ragaszkodtak, amelyet sokszor még az ebédlőkbe is magukkal vittek, ahol kis szekrényekbe rejtették. Ma már ilyet elképzelni sem tudnánk, miközben az ebédlőasztalnál ülünk a családdal.
Nyilvános illemhelyeket is létesítettek, melyeket a helyiek és a városlakók egy pennyért használhattak. Azonban nem mindig szerettek ide járni, mivel volt, aki a beszakadt ülőkén át a több méter mély fekáliába zuhant, és egyszerűen megfulladt.
A gazdagabb családok már megengedhették maguknak, hogy saját illemhelyük legyen a kert végében, később pedig megjelent az első vízöblítős wc, amit maga I. Erzsébet angol királynő keresztfia talált fel a 16. század végén.
Harrington találmányát Alexander Cummings londoni órásmester forradalmasította 1775-ben, aki az S-alakú vízvezeték feltalálásával megakadályozta a szag kiáramlását.
1306-ban kihirdették, hogy komoly pénzbírságot kell annak fizetnie, aki szénnel szennyezi a levegőt. 1345-ben a háztulajdonosoknak két shilling bírságot kellett fizetniük, ha a házuk elől nem takarították el a szemetet.
Így indult meg London, és lassan az egész világ megtisztulása. Mára már Londonra egyáltalán nem jellemző ez a bűz, de egyes területein még így is halmokban áll a szemét, és sokan Európa egyik legszemetesebb városának tekintik.