Az éj leple alatt mozogni kezdenek, és nemcsak lágy szárú leveleiket, de fás száraikat is fel-le emlegetik.
Képesek mozogni
Sokan nem tudják, de a növények igen is képesek mozgásra, némelyik még rövid időn belüli helyváltoztatásra.
Nem így él a kép róluk bennünk, ezért az emberek rendre megdöbbennek, mikor a tudósok arról számolnak be, hogy a növények mozognak.
A klasszikus értelemben épp a mozgás képessége különböztette meg a korai kultúrákban élő, tudományokkal nem foglalkozó emberek számára a növényeket és az állatokat.
Mára azonban tudjuk, hogy alig van különbség ilyen tekintetben, csak mi állatok gyorsabban tudjuk kivitelezni ezt a helyváltoztatást.
Sétáló fák Ecuadorban
Nemrég Ecuador szívében, a Sumaco Bioszféra Rezervátum területén fedezték fel a sétáló pálmafákat (Socratea exorrhiza), melyek társaikkal ellentétben képesek a helyváltoztatásra Ha valami veszélyezteti a túlélésüket, egyszerűen „odébbállnak”.
Ezek a fák 25 méteresre is megnőnek, és szó szerint sétálni tudnak, igaz csak nagyon lassan, de a kutatók figyelemmel kísérték vándorlásukat.
A sétáló fák szép lassan vándorolnak az erdőben, ahogy a gyökereik mindig újra nőnek a régi helyén.
Általában nedves területeken találhatók, ahol állandóan újranövekvő gyökereikkel kapaszkodnak a talajon. Ahogy a talaj erodálódik vagy meglazul, a fa szilárd talaj után kutatva új, hosszú gyökereket ereszt. Miután az új gyökerek megkapaszkodtak, a fa kissé előrehajol, és régi gyökereit a levegőbe emeli.
Sokkal gyakoribb jelenség
Noha a növények valóban nem képesek aktív helyváltoztató mozgásra, arra számos példát találunk, hogy helyzetüket időről időre megváltoztatják, a külső környezeti körülményekhez igazodva.
Ilyen példa több is van a természetben, például a napraforgó, mely mindig a nap fénye felé fordul, de bizonyos értelemben a Vénusz légycsapója is ilyen, mely szó szerint felfalja a beleeső, bele merészkedő rovarokat.
A növények között az a jelenség azonban jóval elterjedtebb, mint korábban bárki gondolta volna.
A növényi mozgások sokszor a napszakok váltakozásához igazodnak, és általában az alkonyati illetve a napfelkeltét megelőző félhomályban a legaktívabbak. És persze általában nagyon lassúak, bár kivételek is vannak. A mimóza gyorsan becsukja leveleit, a Vénusz légycsapója nevű húsevő növény pedig szó szerint egy szempillantás alatt csapdába ejti az érzékszőreihez érő rovarokat.
A fák teljes szervezetét érintő élettani változásokról – pláne az éjszakai folyamatokról – meglepően keveset tudunk. Ennek oka, hogy a növényélettan hagyományosan sejt- és molekuláris szinten vizsgálódik. A növények sejtjei ugyanis egymástól sokkal függetlenebbek, mint az állatokéi.
Ma már kutatások bizonyítják, hogy a fák éjszaka is mozognak, méghozzá leveleik, és ágaik változtatnak pozíciót, ez pedig hatalmas felfedezés és áttörés a tudományban.
Az még nagyon kérdéses, hogy a mozgás csak a vízcsere szükségszerű velejárója vagy fontos szerepet tölt be a növény túlélésében. A rejtély megfejtéséhez még további vizsgálatokra van szükskég.