Az 50-es években épített alagutak titokzatos legendája.
A CIA és az MI6 közreműködésével elkészülő alagutak, melyek az ötvenes években jöttek létre, az egyik legvakmerőbb és egyben legnagyszabásúbb projektje volt.
Ezeknek a segítségével ugyanis számtalan olyan információhoz hozzájutottak, melyekhez talán soha nem jutottak volna hozzá másképpen, és az egész hidegháború kimenetelét is megváltoztathatta volna.
Többek között így szereztek tudomást a Kelet-Berlinben masírozó oroszokról, igaz, akkor már hiába.
Az igen abszurd terv közel sem volt ennyire abszurd, főleg mikor a hidegháborús hangulat uralta nemzetek között vetették fel elsőként a CIA berkein belül.
Minderre azért volt szükség, mert a szovjetek a rádiós kommunikációról átálltak a telefonon történő kapcsolattartásra, ez esetben pedig a korábbi eszközök nem voltak alkalmasak a lehallgatásra.
Amerikában a CIA berkein belül Arany hadműveletnek hívták, az angolok pedig csak Stopper hadműveletnek.
A különböző név ellenére azonos volt a céljuk. Információk szerzése egy merőben szokatlan módon. Azt tervezték ugyanis, hogy Berlin alá alagutat fúrnak, méghozzá észrevétlenül.
Természetesen az akció már-már lehetetlennek tűnt, mégis belevágtak. Rögtön az elején hatalmas problémába ütköztek, ugyanis nem tudták, hogyan ássák ki a 3100 tonnányi földet Berlin alól anélkül, hogy azt az ellenség megneszelné.
Az is problémás volt, hogy ezt a töménytelen mennyiségű földet hol tárolják, ugyanis feltűnő lenne, ha az utcákra hányták volna.
A megoldás végül egy közeli – raktárként funkcionáló – épület volt melynek alagsorát fel lehetett tölteni földdel.
Az acéllal való megerősítés mikéntje is kérdéses volt, ugyanis sokan féltek attól, hogy be fog omlani az alagút, elvégre hatalmas csaták zajlottak a felszínen, Berlin utcáin.
Rengeteg titkos repülő missziót végeztek annak érdekében, hogy megfelelő helyszínt találjanak az alagút építéséhez, majd belevágtak.
Sokak szerint így a múltra visszatekintve csak a szerencsén múlt, hogy nem buktak le az építkezés közben.
Az alagutat úgy tervezték, hogy az egészen a szovjet zónáig hatolt volna be. Végül, háromévnyi felkészülés után a csapat végre készen állt. A terv nagyon jónak látszott, és minden lehetséges eszközzel igyekeztek biztosítani, hogy a szovjetek ne tudják meg a részleteket. Nem sejtették, hogy a KGB már megszerzett minden szükséges információt a tervezett akcióról.
A munkálatok 1954-ben kezdődtek el, és bár nem problémamentesen, de 1955 májusára le is tették az első kábeleket.
Brit specialisták a kábeleken keresztül hangszalagokra továbbították a felvételeket, amelyeket azután Londonba és Washingtonba küldtek elemzésre. Az alagút elkészültét követően 1476 láb, vagyis nagyjából 1450 méter hosszú volt.
Segítségével egy év alatt 50 ezer tekercset töltöttek meg hírszerzési információkkal, amelyek 443 ezer beszélgetést jelentettek, és 40 ezer órányi telefonbeszélgetésnek feleltek meg. Az anyagról 1750 hírszerzési jelentés született.
Arról azonban a szövetségesek mit sme tudtak, hogy a szovjetek egy bődületes csavart tartogattak nekik. Ugyanis mindenről tudtak, és tudták azt is, hogy lehallgatják őket.
Éppen ennek megfelelően „viselkedtek” a lehallgatott beszélgetéseik során.
Aztán váratlanul német katonák törtek be az alagút keleti oldalán.
Egyesek szerint csoda, hogy nem lett belőle komolyabb konfliktus, mely akár egy háborúhoz is vezethetett volna Berlin utcáin, és utcái alatt.
A nemzetközi normák megsértését rótták fel a szovjetek a nyugati államoknak. Az akcióban nagy részt vállaló Blake kettős ügynök volt, aki a szovjeteknek dolgozott valójában, lebukott, majd 42 év börtönre ítélték.
Később azonban sikerült megszabadulnia, és a Szovjetunióba menekült.