A James Cameron által rendezett film végét rengetegen kielemezték már, mg egy híres dokumentum sorozat keretében is. Most végre választ kapunk rá, hogy Jack vajon tényleg túlélhette volna-e a tragédiát.
A legendás Titanic című film végét talán minden ember látta már legalább egyszer életében. Ha igen, akkor bizonyára többször elgondolkodott már azon, hogy Leonardo DiCaprio, azaz Jack Dawson miért nem tudott megmenekülni a jeges víz általi halál karmai közül.
Hiszen felmászhatott volna ő is az ajtóra, nem igaz? A legtöbben úgy gondolták, hogy ez nem lehetséges, mert mindketten felborultak volna, és az ajtóval együtt belesüllyedtek volna a jeges vízbe.
A kérdés annyira foglalkoztatta az embereket, hogy éveken át különféle teóriák léteztek arról, hogy hogyan menekülhetett volna meg a szerelmespár mindkét tagja.
Évekkel később aztán a Mythbusters egyik adásában végül nekimentek a kérdésnek, és úgy gondolták, végigjátsszák azt, hogy hogyan menekülhetett volna meg Jack.
Míg a rendező azt nyilatkozta, hogy a hajó valóban nem bírta volna el mindkettejük súlyát, eddig a dokumentumfilm sorozat alkotói egy másik ötletet eszeltek ki.
A műsorvezetők szerint, ha a két főhős az ajtóhoz kötötte volna a mentőmellényét, akkor az a jókora fadarab két ember súlyát is elbírta volna.
James Cameron erre nemrég reagált, és eloszlatott minden kételyt, és tiszta vizet öntött a pohárba ezzel kapcsolatosan.
Szerinte Jack, mivel nulla fokos vízben volt, csak percei voltak hátra, ahogyan a filmben is bemutatták.
Ha levette volna a mentőmellényét, és elkérte volna Rose-tól, mindezek után alámerült volna a jeges vízben, majd odakötözte volna ezeket az aljára, akkor több perc telt volna el.
Ennyi idő alatt pedig egyértelműen halott lett volna, mert leállt volna a szervezete a jeges víz hatására.
Cameron szerint a lehető legjobb megoldást választotta Jack, a felsőtestét kint tartotta a vízből, és abban bízott, hátha még időben kimentik őket.
Így ezzel megoldódni látszik a kérdés, ami annyi embert foglalkoztatott.
Ugyanis egyesek úgy vélték, hogy a különféle lebegő tárgyakra kapaszkodva sokkal többen élhették volna túl a tragédiát.
Azonban mivel egyetlen egy tárgyon egy ember fért el, és a pánikban egymást lökdöshették le róla, sokan egymás haláláért voltak a felelősek.