A világ több pontja is elhíresült arról, hogy paranormális jelenségek zajlanak a területükön. Sok szellem járta házat, idegenek látogatta farmot ismerünk, vagy mindenki hátán feláll a szőr, akinek eszébe jut az a bizonyos öngyilkos híd. Szeretjük az ilyen helyeket távol tudni magunktól, ám olykor előfordul, hogy a rejtélyek forrása közelebb van, mint hinnénk.
A Hója-erdő
A hely mindössze 20 percnyi autóútra van a központtól, Kolozsvártól. Területének kiterjedése majd 300 hektár, látnivalókban pedig jócskán bővelkedik. Szobrok, parkok, skanzenek várják a látogatókat, hogy elmélyedjenek a hely szépségében. Joggal merülhet fel a kérdés, vajon milyen titkokat őriz egy ilyen csodálatos hely? Eláruljuk: furcsákat és egészen kísértetieseket. A paranormális jelenségek észlelése körülbelül az 1950-es években kezdődött.
A biológusok különös fényeket észleltek az erdő fölött, ami több tudós és fotográfus figyelmét is felkeltette.
1968-ban be is állt az ügyben a fordulat, mikor is egy Emil Barnea nevű férfi lencsevégre kapott egy UFO-t, amit a kutatók akkoriban hitelesnek nyilvánítottak.
Azóta sem szűnt meg a paranormális aktivitás, hiszen több beszámoló is érkezett megmagyarázhatatlan furcsaságokról:
a rendszeres UFO észlelések mellett több bejelentés is érkezett más repülő tárgyakról, amik fel-felbukkantak az égen.
A hóban több ismeretlen lábnyomot is találtak, ami egy állatfajhoz sem volt kapcsolható, és ha ez még nem lenne minden, több kiránduló is ugyanazt tapasztalta: halottak figyelik őket a fák közül.
Úgy tartják, az erdő egy másik dimenzióba vezet, ami már nem az élők birodalma.
A fák közé lépve az ember megzavarodhat, egészsége megromolhat, ami egyesek szerit nem meglepő, hiszen a helyet átkozottként tartják számon. Gúnyosan a román Bermuda-háromszögként is nevezik.
Rejtélyes jelenségek
Az első tényleges bizonyíték a már említett Emil Barnea fotó volt, amit 1968. augusztus 18-án készített. Az ekkor 45 éves férfi egy barátjával Zamfira Matteával indult útnak. A történtekről maga a fotós számolt be:
„Reggel indultunk útnak a barátommal, hogy sétáljunk a Hója-erdőben. Velünk jött még két másik ember, de a történtek fényében névtelenek kívántak maradni. Az időjárás nagyon jó volt, ezért döntöttünk úgy, hogy elhagyjuk a várost, és járunk egyet a természetben. A hely nagyon bájosnak és pihentetőnek tűnt, ezért ott ettünk. Ekkor még nem tudtuk, milyen rejtélyek várnak ránk. Szükségünk volt tűzifára, ezért úgy döntöttem, elhagyom a csapatot, hogy körbenézzek az erdőben. Pontosan 13:23-kor szólt az egyik társam, hogy valami szokatlant lát az égen. Visszasiettem a táborhelyünkhöz, akkor pillantottam meg én is azt a különös tárgyat. Egy kerek, fémes járműnek tűnt, ami visszaverte a napsugarakat. Nagyon lassan emelkedett az erdő fölé, de a hangját nem hallottuk. Gyorsan a csomagokhoz siettem, elővettem a fényképezőgépet, és megpróbáltam a lehető legjobb képet készíteni. Mivel nem volt olyan gyors a gép, ezért sikerült két képet is csinálnom róla. A furcsa tárgy egy bizonyos magasság után egészen felgyorsult, majd felrepült az égbe. Egy ideig még láttuk a dolgot, majd eltűnt a felhők között. A jelenség körülbelül két percig tartott, de szerencsére sikerült megörökítenem. A fotókat rögtön megmutattam a kolozsvári UFO szakértőknek, akik továbbították a képet a nemzetközi hírügynökségekhez, így a képeim szeptember 18-ra több újságban is megjelentek.”
A fotók publikálása után rengeteg támadás érte a férfiakat. A kolozsváriak szerint csupán egy meteorológiai ballont láthattak, ám többen is azt vallják, Barnea és barátai írástudatlan, részeges emberek, akik fotóhamisítással akartak egy kis hírnevet szerezni maguknak.
A két feltevést alaposan megvizsgálták, és bebizonyították, hogy meteorológiai ballonnak nyoma sem volt a környéken aznap, ráadásul a fotón semmiféle manipulációt nem hajtottak végre. Hamarosan a Hója-erdő központi téma lett a parakutatók körében.
Rejtélyek nyomában
A Hója-erdő egyre növekvő hírnevének köszönhető, hogy Alexandru Sift úgy döntött, a kutatásnak szenteli az életét. Az 50-es évektől kezdte a nyomozást, amikor is először láttak furcsa dolgokat a fák fölött. Sift nem riadt meg a természetfeletti jelenségektől, többször is kiutazott az erdőbe, hogy a saját szemével láthassa a paranormális jelenségeket.
Az esetekről írt tanulmányai folyamatosan bővültek, ahogy a 70-es évekre a kutatócsoportjának létszáma is. Helyi és külföldi szakértők csatlakoztak, hogy feltárják a Hója-erdő titkát. A kutatásokkal kapcsolatban több furcsa feljegyzés készült.
A csoport igazolta az alacsonyan repülő tárgyak meglétét, ezek közül többfélét is regisztráltak: jelen voltak fémes, kistányér alakú tárgyak, ám úszó fehér fényfoltokat is láttak az erdő felett.
Mindegyik jelenség után ugyanazokat a fizikai jelenségeket figyelték meg: radioaktivitás, mágneses anomáliák, infrahang-kibocsátás.
Megfigyelték, hogy valami hatással van az erdő állataira valamint az erdőbe látogató emberekre is. A legtöbb vendég ugyanazokra a tünetekre panaszkodott. Bőrpírra, égésre, szorongásra, fejfájásra, fokozott szomjúságra, szédülésre és tájékozódási zavarokra.
Sokan jelezték, hogy bár pontosan ismerték az erdő járható útvonalait, mégis eltévedtek a fák között.
A kutatók egy másik jelenséget is vizsgáltak, ugyanis rengeteg beszámoló érkezett arról, hogy emberi alakokat, arcokat véltek felfedezni a látogatók a fák között. A román tudósok úgy vélik, csupán a pillanatnyi zavartság lehet az oka ezeknek az észleléseknek. Azt viszont aggasztó ténynek tartják, hogy az erdőben ideiglenesen gamma- és béta-sugárzás következik be, ami néhány esetben olyan intenzív, hogy nem csak az emberekre, hanem az elektronikai berendezésekre is hatást gyakorolnak.
Ezt nagyon veszélyesnek tartják, mivel nem csak a tájékozódást zavarja, hanem vész esetén a segélykérést is korlátozza. A hely egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, főleg, mikor Adrian Patru vegyészprofesszor könyvet írt az erdőről. Azt állítja, a Hója-erdő egyike azon kevés helyeknek a világon, ahol ilyen intenzitással észlelhetőek különféle anomáliák. A professzor hajlik afelé az elképzelés felé, miszerint a rengeteg egy másik dimenzió kapuját rejti, amely segítségével átléphetünk egy párhuzamos valóságba. Ezt a tényt egy másik kutató is megerősítette, aki ekképpen nyilatkozik a tapasztalatairól.
„Érdekesnek találtam a Hója-erdőről szóló beszámolókat, ezért úgy döntöttem, csatlakozok a rejtély feltáró csapathoz. Egy nap, mikor kimentem az erdőbe, fotózni kezdtem. Épp rusztikus romokat kaptam lencsevégre, mikor furcsa érzés tört rám. Émelyegni kezdtem, szomjúság tört rám, és úgy éreztem, teljesen összezavarodtam. Ugyan volt nálam térkép, és emlékeztem, merről jöttem, mégis eltévedtem. Nem tudtam megmagyarázni a történteket, mivel tökéletes egészségügyi állapotban indultam útnak.”
A beszámoló után egy másik csoporttag is különös eseményekről számolt be. Beszámolójában olvashatunk arról, hogy úgy döntött, leválik a csoportjától, és egyedül is körbenéz az erdőben. Hirtelen különös érzés fogta el, mintha valami magához vonzotta volna.
Mikor kinyitotta a szemeit, egy pillanatra teljesen másképp látta a helyet, mint azelőtt. Úgy tűnt, a romok eltűntek, és úgy látta a helyet, ahogyan az több évszázaddal azelőtt kinézhetett. A kutató úgy véli, időutazásnak lehetett a részese. Patru úgy véli, dimenzióugrást hajtott végre a kollégája. Könyvében feltárja azon elméletét, miszerint nem a Hója-erdő az egyetlen ilyen dimenziókat összekötő pont a Földön. Olaszországban, Franciaországban, Norvégiában és az USA területén is találni a Hója-erdőhöz hasonló területeket.
A rejtélyes történetek nagyon megosztják a hallgatóságot. Egyesek szerint csak ősrégi rémtörténetekkel riogatják a látogatókat, hogy még több bevételi forráshoz jussanak, mások pedig esküdni mernek rá, hogy valami nagyobb rejtély húzódik a különös esetek mögött, mint az első látásra gondolnánk. Bárhogy is legyen, elszánt kutatók hada foglalkozik még ma is a témával, és igyekeznek kézzel fogható bizonyítékot találni, ami leleplezheti a különös eseményeket.