A földönkívüliek talán nem is akarnak háborúba keveredni velük. Sokkal okosabbak annál. Megvárják, míg – egy talán általuk készített – szuperbaktérium világjárványt okoz.
Reptilián fajok várják a megfelelő alkalmat
A Földönkívüliek köztünk vannak, folyamatosan megfigyelnek minket, mi több, egyes fajok – akik nagyrészt jelen vannak a Földön – reptilián formában arra várnak, hogy átvehessék a bolygó felett a hatalmat.
Mindig is ezt szerették volna, de nincsenek elegen egy esetleges globális háborúhoz, valamint nem is szeretnének áldozatokat, legalábbis a maguk részéről.
Ezért elképzelhető, hogy az idegenek azért nem rohantak még le minket, mert arra várnak, hogy egy biológiai katasztrófa, melyet talán éppen ők fognak kiváltani a jövőben, végezzen az emberiség 95%-ával.
Erre ráadásul minden esély meg is van, hiszen a szuperbaktériumok korát éljük. Rengeteg új organizmus jön létre, és mutálódik.
Egyre több az antibiotikumoknak ellenálló baktérium, és egyre nagyobb arra az esély, hogy valamelyik egy világjárványt okozó típussá alakuljon át. Ez pedig az emberiség nagy részét elpusztíthatná.
Mesterséges vírus?
Lássuk be, senkinek sem lenne jó egy nyílt háború. A sarokba szorított vad elképesztő dolgokra képes, és ezt ők nagyon jól tudják. ha nyílt háborúra kerülne a sor, az emberiség még az atombombák használatától sem riadna vissza.
Ezt pedig a reptilián fajok nem akarják. A sugárzás rájuk nézve is káros, és nem tudnának mit kezdeni egy tönkretett, haldokló bolygóval.
Sokkal kifizetődőbb az, hogy évezredeken át csendben beépülnek közénk, és várják a megfelelő alkalmat, valamint egy olyan természetes – vagy éppen természetellenes – mutációt, mely az egész fajunk végét jelenti majd.
Ez a jövőbeli vírus, vagy baktérium olyan fertőző lesz, hogy minden embert elpusztít majd, de csak az embereket.
Mire az orvostudomány rájön, hogy a vírus talán nem is természetesen keletkezett, hanem mesterségesen állították elő, már késő lesz.
Azt pedig soha nem fogják megfejteni, hogy valójában egy másik földönkívüli faj hozta létre azzal a céllal, hogy átvegye a bolygón a helyünket.
Egyre nagyobb hatalommal rendelkeznek
Állítólag több idegen faj is állomásozik a bolygónkon. vannak, akik csak megfigyelői szerepet töltenek be, míg mások a bolygónkat akarják, de nem minden áron.
A reptiliánok a kivárásra játszanak, ugyanis a hatalommal, mely egyre nagyobb részt van a kezükben, bőségesen megelégszenek.
Ennek a segítségével ugyanis tudják, hogy egy napon övék lesz az egész bolygó. Az Annunakik nincsenek a bolygónkon, ők egy agresszív, inváziós szándékú faj voltak, akik képesek lennének ma is lerohanni bolygónkat egy nyílt, véres háború keretében.
Ők azonban az ősi idők nagy háborúi után tovább álltak a csillagok közé, és azóta sem tértek vissza, nagy szerencsénkre.
Természetesen vannak segítő szándékú idegenek, akik megvédenek minket. Folyamatosan atomerőműveink közül ólálkodnak, hogy ne történjen baj, és állandóan az égen masíroznak, hogy ellenőrizzék a többi idegen faj ténykedését.
Senki sem sértheti ugyanis meg egy nyílt háborúval azt a törékeny egyezményt, mely létrejöhetett közöttük. különben minden egy mindent elpusztító csillagközi háborúba torkollhat.
OSZD MEG másokkal is!