Sarah Joe esete a mai napig az egyik legismertebb rejtély, mivel úgy tűnt, nyom nélkül felszívódott a tengeren. Amikor azonban az első nyomra rábukkantak, az több kérdést vetett fel, mint választ. Gyilkosság? Kannibalizmus? Hullagyalázás?
A nyílt víz mindig titokzatos. Sok veszélyt rejt magában, ám a bátor hajósok mindezzel szembenézve hajóznak a kiszámíthatatlan vízen. Rengeteg történet kering arról, hogy hajók tűntek el, mert elnyelte őket a víz, majd ezután soha többé nem hallottunk felőlük. Ha mégis előkerültek, a személyzet már nem tartózkodott rajtuk. A szellemhajók rejtélyeit már ismertettük veletek, így ha akkor borzongtatok, a hatás most sem marad el. Sarah Joe esete a mai napig az egyik legismertebb rejtély, mivel úgy tűnt, nyom nélkül felszívódott a tengeren. Amikor azonban az első nyomra rábukkantak, az több kérdést vetett fel, mint választ. Gyilkosság? Kannibalizmus? Hullagyalázás?
Az előzmények
1979 február 11-én a hawaii Maui szigetén járunk, ahol öt barát épp együtt dolgozik egy építőipari cégnél. Süt a nap, az építendő ház már majdnem kész, úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. Scott Moorman, aki ekkor 27 éves, átgondolja az életét, és rájön, hogy friss válása után épp itt az ideje annak, hogy beteljesítse régi álmát, és egy furcsa városkába, Nahikuba költözzön.
A történet másik négy szereplője a 38 éves vízvezeték-szerelő, Benjamin Kalam, a 31 éves ács, Peter Hanchett, a 26 éves Patrick Woessner és a 27 éves Ralph Malaiakini. Az ég kék, az óceán pedig tükörsima, a jobbnál jobb gondolatok pedig röpködnek a férfiak fejében. Az izzasztó munka után nagy csábítást okozott a hűvös óceán, így a barátok ugratni kezdték egymást, hogy miért ne mehetnének ki egy kicsit halászni a vízre. A vicc végül szöget ütött mind az öt férfi fejében, Ralph Malaiakini pedig elindult ikertestvéréhez, hogy kölcsön kérje annak hajóját. Az öt barát a 7 mérfölddel arrébb fekvő Hana Baybe hajtott a kölcsönzött, 17 láb hosszú hajóval, a Sarah Joe-val.
A jármű teljesen felújított volt, 85 lóerős motorját szinte frissen szerelték be, gyújtógyertyái pedig pár nappal azelőtt kerültek a helyükre.
Mondhatjuk, hogy a hajó kifogástalan állapotban került ki a tulaj kezei közül. A csoport több élelmiszer boltba is betért, hogy étellel és itallal töltsék fel a hűtőládákat, valamint a fedélzetre vittek egy nagy hűtőszekrényt, amibe bármilyen halat betehettek, amit kifogtak. Reggel 10 óra környékén indultak az öbölbe. Mindenki jókedvű volt, hiszen gyönyörűen sütött a nap, a hullámok pedig kellemesen ringatták a hajókat. Akik látták a vidám férfiakat, nem is sejtették, hogy akkor vethettek rájuk egy utolsó pillantást.
Ami aznap történt
Ugyan nagyon jó idő volt, arra senki sem gondolt, hogy megnézze az időjárás előrejelzést a szigeten. Ez megszokott jelenség volt, mivel Hana területén nem volt televíziós állomás, és a legtöbb rádiós jelet nem lehetett befogni, ezért a halászok előrejelzés nélkül vágtak neki az útnak.
A férfiak ott követték el a legnagyobb hibát, hogy hittek a szemüknek.
Azon a napon, mikor kihajóztak, egy alacsony nyomású rendszer vonult át a régión, és dél körül hirtelen irányt változtatott a szél, majd félelmetes sebességgel közeledett az öt férfi felé.
Esőfelhők gyűltek az óceán fölé, a vízen lévő hajókat pedig viharos erősségű széllökések dobálták. A sziget lakói hamar felismerték a vészt, mivel óriási árvizek keletkeztek, és olyan károkat okozott a vihar, amit az elmúlt ötven évben nem is láttak.
Mindenki aggódni kezdett a kihajózott férfiakért, mivel kizártnak tartották, hogy épségben kiköthettek valahol a hatalmas hullámok miatt.
Órákon belül az érintettek családtagjai bejelentést tettek a parti őrségnél, hogy a Sarah Joe nem került elő. A helyiek eközben keresést indítottak a part mentén, hátha találnak valamit, ami segítségével kibővíthetnék a keresést. Mikor kikérdezték a parthoz közel lakókat, mind azt állították, hogy senki sem látta sem a hajót, sem pedig a legénységet.
A keresést ezután a parti őrség vette át, 50 repülőgép szállt fel, hogy megtalálják az eltűnt hajósokat. Több helikopter és hajó is becsatlakozott a felderítésbe, összesen 73 000 négyzetkilométert fésültek át eredménytelenül. A keresést nehezítette, hogy fogalmuk sem volt, hová indulhattak a férfiak, merre mentek pontosan, így a sötétben tapogatóztak.
Az erős áramlatok miatt minden nappal egyre csökkent a túlélési esélyük, mivel a Sarah Joe talán túl messzire sodródott. Mivel ötnapnyi folyamatos keresés után sem találtak nyomokat, úgy gondolták, a hajó elsüllyedt a nagy viharban. Míg a hivatalos szervek lefújták a keresést, a barátok, családtagok nem adták fel. Önkéntesek indultak útnak, hogy megtalálják az eltűnt férfiak nyomait, ám egy hétnyi kutatás után azt sem tudták elképzelni, vajon hol süllyedhetett el a hajó.
Távolabbi szigetek partjait is megvizsgálták, de nem találtak semmit. Az egész olyan volt, mintha az óceán minden nyom nélkül elnyelte volna a Sarah Joe-t.
Egy ruhát, mentőmellényt, halászhálót sem találtak a vízen, ami egy felborult hajó esetében kipotyoghatott volna a vízbe. A reménytelen keresés rányomta a bélyegét a hangulatra, mindenki egyre idegesebb és elkeseredettebb lett. Nem értették, öt fiatal, egészséges férfi hogy tűnhetett el csak úgy. Mindannyian tapasztalt hajósok voltak, ráadásul kiváló úszók. Biztosak voltak benne, hogy a bajban összetartottak volna, így senki sem érti, hogy hogy nem találtak eddig semmit.
Mivel semmit sem találtak, a családtagok kénytelenek voltak beletörődni abba a lehetséges ténybe, hogy szeretteik nyom nélkül eltűntek, és soha többé nem látják már viszont őket. Megemlékezést tartottak a parton, majd lassan a mindennapok részévé vált a reménytelen várakozás. Ahogy az lenni szokott, a Sarah Joe ügye lassan feledésbe merült a médiában, egészen a következő évtizedig, amikor megrázó felfedezés borzolta fel ismét a kedélyeket.
Az áttörés és a különös nyomok
1988 szeptember 10-én egy John Naughton nevű biológus, aki egyébként részt vett a Sarah Joe keresésében, vadvédelmi expedícióra indul egy majd 3000 mérfölddel odébb lévő, Marshall-szigeteki térségbe. Nem is gondolta volna, milyen szörnyű felfedezésben lesz része.
Tengeri teknősöket és madarak fészkelő helyeit ellenőrizte, miközben egy félig eltemetett roncsra bukkant az egyik korallzátonynál.
A kopott, régi hajóroncs fénykorában nagyon tip-top járgány lehetett, és mivel nyilvántartási számmal is rendelkezett, könnyen beazonosították azt. A Sarah Joe volt. A megdöbbentő felfedezés hamar felkorbácsolta a médiát, főleg azért, mivel a hajó megtalálása vetette fel a legtöbb kérdést, ami idáig még nem hangzott el. A fedélzet teljesen üres volt, semmilyen ruházati maradványt, sem pedig bármilyen emberi tevékenységre utaló nyomot nem találtak.
Mintegy 100 méterre a roncstól felfedeztek egy rögtönzött fakeresztet, amit egy sekély sír fölé tűztek.
Szétszórt kőhalmokat is találtak a parton, valamint egy nagyobb koralldarabot is, ami hátborzongató látványt nyújtott megtalálóinak. Rögtön tudták, hogy a korallon emberi csontot, méghozzá egy állkapcsot találtak. Mikor eltávolították a darabot, még furcsább dologra bukkantak. Egy vaskos papírköteget találtak a korall alatt, ám egyik lapon sem volt semmiféle írás. Úgy tűnt, a szélek kissé megégtek, pedig alufóliába voltak csavarva.
Naughton és csapata értetlenül vizsgálták meg a köteget, amiről később azt mondták, olyan volt, mint egy borító nélküli könyv. Hiába tanakodtak, nem tudtak rájönni, hogy ki és miért helyezte oda a papírokat.
Több emberi csontot is találtak a kőhalmok mentén, és úgy vélték, felesleges bolygatni ezeket a sírokat, mivel valószínűleg rituális temetkezési hely lehet. A csapat nem ásott tovább, az állcsontot elküldtél kriminalisztikai vizsgálatra, ahol egyértelműen azonosították, hogy az a Sarah Joe személyzetének egyik tagjáé, Scott Moormané.
A további négy férfi hollétéről azonban semmit sem sikerült kideríteni, egy nyom sem utalt arra, hogy végül mi lett velük. Őrült hajsza indult bármilyen nyom után, ami beindíthatná a nyomozást, de csak további emberi csontokat találtak, amik Scott Moormanhez tartoztak. Azóta sem került elő semmiféle bizonyíték, hogy a négy férfi túlélte volna a vihart, ám az sem igazolható, hogy odavesztek volna.
Megválaszolatlan kérdések
A Sarah Joe felbukkanása után válaszra váró kérdések egész hada keringett az ügy körül. Az egyik az, hogy érthetetlen, miként sodródott a hajó egészen a Marshall-szigetekig. A szakértők egyetértenek abban, hogy a hajó maximum 3 hónap alatt elérte volna a partokat, ám a kereső alakulatok sosem észlelték sehol a járművet.
Naughton 6 évvel a hajó eltűnése után is járt a Marshall-szigeteken, ám akkor még nem volt ott a jármű, így senki sem érti, pontosan mikor és hogyan sodródhatott a partok felé. A legtöbb szellemhajó esetében valaki mindig bejelentést tesz, ám ez esetben nem történt hasonló, mivel senki sem látta a vizeken a járművet. A Sarah Joe-n egy nagyobb sérülés sem látszott, így a szakértők rögtön kizárták a hajótörés lehetőségét. Ezután következik a második kérdés.
A lagúna, ahová a hajó elméletileg sodródott, nagyon szűk volt, ezért rögtön kizárható annak a lehetősége, hogy csak úgy magától vetette oda a víz. Valószínűleg nem úszhatta volna meg komolyabb sérülés nélkül a kalandot, ezért kizártnak tartják, hogy az öt férfi lesodródott volna a hajóról. Ezt bizonyítja a következő tény, amihez még egy kérdés társul.
Mit kerestek Scott Moorman maradványai a parton? És ami még fontosabb, miért pont így? A legkülönösebb az egészben, hogy nem szokványos módon volt eltemetve, így kizárt, hogy a négy férfi helyezhette végső nyughelyére a társukat.
Ha pedig igen, milyen ötlettől vezérelve darabolták fel? A kövek meggátolták a vadállatokat és a hullámokat abban, hogy széthordják a testet, így minden valószínűség szerint direkt ásták el külön a csontokat. Egy újabb kérdés, ami foglalkoztatja a szakértőket, vajon Moorman élt még, mikor kikötöttek? Vagy rituális áldozat lett? Esetleg a sós víz okozta hallucinációk arra késztették a többieket, hogy megöljék őt? A csontok állapotából nem derült ki semmi, így nem tudni, milyen trauma érte a testet.
Lehetséges magyarázatok
Az egyik legelfogadottabb, bár közel sem hibátlan elmélet szerint a Sarah Joe-t egy kínai halászhajó találta meg, a hogy az óceánon sodródott. A fedélzeten csak Moorman testét találták meg, ezért azzal együtt egy közeli sziget felé vontatták a hajót. A Sarah Joe-t kikötötték, Moormant pedig eltemették.
A papír és az alufólia hagyománya a kínai temetkezési szokásokból volt ismerős, mivel abban a térségben szokás aranyfóliával eltemetni egy halottat, hogy annak a következő életben szerencséje legyen. Ennek az elméletnek azonban több buktatója is van. Mivel a hajón szerepelt nyilvántartási szám, a megtalálók jelezhették volna az eltűnését, pláne, hogy emberi tetemet is találtak rajta. Az sem világos, hogy miért szórták szét Moorman hamvait, valamint hogy miért foszthatták ki a Sarah Joe-t.
Az egyik magyarázata az lehet a nagy titkolózásnak, hogy a halászhajó illegálisan működött a vizeken, és nem akarták lebuktatni magukat. Erre a verzióra hivatalos magyarázat nincs, de sokkal valószínűbbnek tartják, mint a többi feltételezést.
Egyesek úgy vélik, a hatalmas viharban megrekedtek a férfiak a nyílt tengeren, akik nem tudták megfelelően beosztani az étel és ital adagjukat, ezért óvatlanul a sós vízből kezdtek inni. A dehidratáltság olyan hallucinációkhoz vezetett, ami előidézte azt a nagy konfliktust, aminek következtében megszakadt a köztük lévő erős kötelék.
Mikor partot értek, gyűlöletüktől vezérelve a férfiak feldarabolták Moormant, akinek amúgy az egész hajókázás kipattant a fejéből. Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy élelem hiányában a leggyengébb láncszemet, Moormant ették meg a társai, akik ezután tisztességesen eltemették a férfit, maguk pedig felszívódtak, hogy sose kelljen szembenézniük azzal, amit tettek.
Az ügy máig megoldatlan maradt, és a Sarah Joe rejtélye vált a legmegdöbbentőbb vízi rejtéllyé. Hogy pontosan mi történt a hajóval, a barátokkal, akik csak horgászni indultak egy szép napon, azt senki sem tudja. A tengerjárók azonban biztosak benne, hogy a nyílt víz végzett velük, ugyanis nem létezik számukra veszedelmesebb bestia, mint a haragos tenger.