A hagyomány szerint a történetet elmesélőket nagy szerencse éri.
A most következő történetet ősi hindu dokumentumokban, és egyes több ezer éves táblákon is megtalálták.
Az akkor folklór részét képezte, ugyanakkor nagyon sokan hitték, hogy a leírt történetnek ráhatása van az egyéb életére.
Legendák terjengtek arról, hogy azok, akik elmesélték másnak a történetet, hihetetlen szerencsés fordulat érte őket életükben. Sokan aztán összekötötték az eseményeket a legendával, és így alakult ki a hiedelem, miszerint ha valaki terjeszti ezt a bölcs és tanulságos hindu mesét, az jót tesz.
A jócselekedetért pedig megjutalmazzák „odafentről”.
Ne felejtsd el tehát MEGOSZTANI, minél több emberek, hátha neked is szerencséd lesz, és hihetetlen változás következik be az életedben!
A történet így szól:
Élt egyszer egy szádhu (hindu szerzetes) egy kicsiny faluban, aki minden nap látta, hogy az utcán egy kislány kéreget pénzt, és ételt.
A kislány és a családja nagyon szegény volt, és rászorult az emberek jóindulatára, gy azok ahol tudták, ott segítettek a családot.
Persze nem mindenki akart segíteni, és voltak rosszmájú megjegyzéseik is az embereknek erre a kislányra.
Egyszer a paphoz is odament a kislány kérni egy kis ételt. A szerzetes erre a zsebéből elővett egy dobozt, és a kezébe nyomta azzal, hogy vigye haza, és kövesse az utastásokat.
A kislány így is tett. hazament, majd a dobozt felnyitva döbbenten tapasztalta, hogy apró magok vannak benne csupán, semmi más. És egy darabka papír, amiben le volt írva, hogyan kell elültetni őket, és gondozni.
A kislány úgy tett, ahogyan az le volt írva, néhány éven belül pedig olyan hatalmas gyümölcsfái, és gyümölcsföldje volt a magokból nőtt fák miatt a családnak, hogy a fél falu tőlük vásárolta a gyümölcsöket.
A kamasszá cseperedett kislány egyszer meglátta a szerzetest, aki épp ételért állt sorba – talán mert nem volt mit ennie. Odament hozzá, és a kezébe nyomott egy hatalmas kosár almát, és azt mondta neki: „Köszönöm, hogy a kezembe adtak a bőség lehetőségét. Szeretném viszonozni. Ezentúl bármikor meglátogathatod a gyümölcsföldet, ha éhség gyötör!”
OSZD MEG másokkal is, mi pedig hatalmas szerencsét és bőséget kívánunk neked!