Sokan úgy tartják, hogy az indiánok olyan tudással vannak felvértezve, mely még mai modern világunkban, a tudomány fénykorában is megállják a helyüket.
Eleve az indián tanok és a megtapasztalásaik több ezer évesek, és értékesebbnek minden általunk nyert friss tudásnál. Az indiánoknak van egy rendkívül érdekes főzete, amit egyfajta teaként, sörként fogyasztanak.
Ez az Ayahuaska-nak nevezett főzet rendkívül erős pszichoaktív szer, de emellett van még egy megdöbbentő tulajdonsága: képes javítani a kognitív funkciókat, és gyakorlatilag úja tudja alkotni az agyat.
Igen, jól olvastad. Az agy egyes részeiben ugyanis ez a szer képes a tudomány által még nem teljesen ismert módon olyan erősen stimulálni az idegeket, hogy ott új idegsejtek jöjjenek létre.
Vagyis új idegsejtek születését teszi lehetővé, ezáltal az agy kapacitását növelve bizonyos mértékben.
Az ayahuaska egy a DMT-hez hasonló természetes vegyületet is tartalmaz. A DMT természetes változata képes a mentális betegségek egy részét enyhíteni, és az agyat is újraépíteni, pont ezért próbálnak rájönni a tudósok a több ezer éves recept alapján készülő ital titkára.
Az ayahuaskában található MAOI, magyarul monoamin-oxidáz gátló vegyületekkel együtt a DMT komoly hatást tud kifejteni. Sokan egyfajta lélekmolekulát is sejtenek a főzetben, mivel akik fogyasztották, mindig is egyfajta asztrálisan felsőbb szinteken zajló élményről számoltak be.
Egyesek szerint ugyanis az ayahuaska fogyasztása után az ember átlép egy másik világba – sokak értelmezése szerint a túlvilágba.
Ezt különféle kísérletek is igazolták, és rejtélyes módon egymástól független alanyok is teljesen ugyanazokról számoltak be, mintha mindenki ugyanazon helyen járt volna…
Mi van, ha a DMT olyan folyamatokat indít be, ami által ez az egy időben használt kapacitás megnő, és ezáltal az agy, képes lesz arra, hogy más dimenziókat is felfogjon? – vetették fel egy merész elméletben néhány hónapja.
Még rengeteg a kérdés az ayahuaska körül, de a tudomány jó nyomon van, hogy végleg megfejtse a rejtélyt.
Az alábbi videóban egyébként megmutatják, hogyan s kell elkészíteni az ayahuaska főzetet, érdemes végignézni!
OSZD MEG másokkal is!