Az emberek már most petíciókat írnak, és követelik, hogy a légitársaságok mihamarabb vezessék be a fejlesztést.
Ha sikerül kikényszeríteni a nagy légitársaságoktól azt, hogy bevezessék a néhány éve bemutatott grandiózus koncepciót és technológiát, akkor soha többé nem kell félnünk majd a repüléstől.
Sőt, gyakorlatilag azt is túl fogjuk élni mindannyian, ha lezuhan az utasszállító gép, melyen utazunk.
Az egész ötlet egy orosz mérnök fejéből pattant ki.
Tatarenko Vlagyimir Nyikolajevics arra az esetre talált ötletes megoldást, amikor egy repülő motorhiba vagy szárnytörés miatt zuhanni kezdene.
Kifejlesztett egy remek, nem túl drága technológiát arra, hogyan lehetne minden ember életét megmenteni légikatasztrófák során. Az egész abban rejlik, hogy a repülőgépek lecsatolható – vagy mondhatni katapultálható – kabinnal lennének felszerelve.
vagyis az egész utastér szépen leválna veszély esetén, és később egy biztonságos helyen ejtőernyők és segédrakéták segítségével landolna.
Rengeteg egyéb előnye lenne a technológiának: a felszálláskor a repülőgéphez kapcsolható kabin egyrészt meggyorsítaná a ki-beszállást, másrészt egy esetleges katasztrófahelyzetben megmenthetné az utasok életét.
A videóból az nem derül ki, hogy a pilóták hogyan úsznák meg a szerencsétlenséget, de biztosan erre is lesz megoldás. Az ötlet már kering egy ideje a neten, és a koncepcióval állítólag több helyen is házalt a kitaláló, de nem mindenhol talált megfelelő partnerekre.
A legfőbb gondot ugyanis a piaci árak jelentik.
Egy ilyen technológia bevezetése rengeteg légitársaságnak iszonyatos költségeket jelentene annak ellenére, hogy hosszú távon ez egyértelműen megtérül, hiszen a repülés biztonsága gyakorlatilag a 100%-ot fogja súrolni, így megnő majd a repülési kedv.
Viszont a technológia a jegyárak drágulását is hozhatja, így véget érhetne a fapadosok korszaka, és az embereknek – legalábbis az elején – mélyebben kellene a zsebükbe nyúlniuk, ha repülni akarnak.
De ennyi bevállalható cserében azért, hogy biztonságban tudd magad, vagy a szeretteidet, nem igaz?
Rengetegen próbálnak már különféle petíciókat benyújtani arra vonatkozóan, hogy a koncepciót valamelyik légitársaság elsőként valósítsa meg, ezzel elindítva a terjedését.
Neked mi a véleményed erről? Hajlandó lennél többet fizetni egy repülőjegyért, ha cserébe 100%-ig biztos lehetnél benne, hogy haza is érsz a családodhoz?
OSZD MEG másokkal is!