Ezeknek a leleteknek elméletileg soha nem lett volna szabad létezniük, mégis léteznek. És a legtöbbjükre a mai napig nincs logikus teória.
A Kimbaja repülőszerkezetek
Rengeteg aranyből készült, első ránézésre, madarat ábrázoló faragás került elő a prekolumbián időkből. A legtöbb szakember szerint azonban ezek nem madarak, hanem repülő szerkezetek 3 dimenziós ábrái.
Első ránézésre is különös, alig 5 cm hosszú, feltehetőleg egykoron láncon hordták nyakék gyanánt. időszámításunk előtt 500-800 között készülhetett.
A kis kolumbiai megmunkált tárgy jellegzetes vonásai inkább gép, mint állatjellegűek. A fontos vonások között találjuk az első szárnyat, mely delta alakú, tökéletesen egyenes szélekkel – egyáltalán nem állatra vallók.
A guatemalai kőarc
A Guatemalában talált kőfej noha nem jellemző stílusban a majákra, mégis elsősorban hozzájuk kötik.
Ha jobban megnézzük a kőfejet, akkor láthatjuk, hogy sokkal inkább idegen az arc, mint emberi. Ami szintén árulkodó jel, hogy az arc az ég felé néz, mintha visszatekintene eredetére.
Érdekes módon a marsi arcra hasonlít leginkább, és vannak olyan összeesküvés elméletek, melyek szerint a marsi arc és a guatemalai arc valójában egy és ugyanazon ábra.
300 millió éves fogaskerék
Oroszországban találta rá egy olyan speciális fogaskerék darabkára, mely a kormeghatározást követően 300 millió évesre lett datálva.
Abban a korban azonban nem volt ipari ismerete az emberiségnek, és nem lehetett képes ilyen fogaskerekek gyártására.
Ráadásul olyan tisztaságú alumínium volt az összetételében, melyet nehéz megmagyarázni, mivel az emberiség 1825-ig nem is tudott hasonlót létrehozni.
Megmagyarázhatatlan maja leletek
A képen látható maja leletek szintén nagyon régiek, és senkis em tudja, hogy pontosan mit ábrázolnak. Eredetileg az volt az elképzelés, hogy talán vázák, vagy edények lehetnek kivezető nyílásokkal.
Azonban ez a technológia, és stílus egyáltalán nem volt jellemző a majákra, valamint a későbbiekben sem bukkantak fel ezek az edények más, majákat követő kultúrákban
Vajon akkor miről mintázták őket, és mit is akartak velük ábrázolni? A kérdés nyitott, és lehet tippelni, miért hasonlítanak a napjainkban látható repülő csészealjakra.
A Williams enigmalith
1998-ban fedezte fel ezt a hátborzongatóan érdekes tárgyat egy bizonyos John J. Williams, aki egyébként villamosmérnök volt. A tárgyról később a vizsgálatokat követően kiderült, hogy legalább 100.000 éves, és olyan, mint egy kőbe ágyazott elektromos csatlakozó.
Williams emellett azt állította, hogy a lelet bármelyik kutató rendelkezésére áll, aki meg szeretné vizsgálni.
Sokan meg is tették, és a mai napig nem találtak rá logikus magyarázatot, hogy mi is lehet a különös anomália a kövön, ami valóban egy csatlakozóra emlékeztet.
A Sri Lanka-meteorit
Egy Sri lankában talált meteoritban első ránézésre semmi különös nem is lenen, azonban mégis óriásit robbant a hírekben annak idején, amikor kiderült, hogy algaszerű és egyéb élőlények nyomait fedezték fel benne.
Az űrszikla ugyanis jóval régebbi volt, mint maga a Föld, és olyan rég csapódott be, hogy az nem magyarázható Földi baktériumokkal. Ezért a kutatók egy részei a mai napig úgy tartja, hogy a Földre idegen aszteroidákon keresztül IS érkezhetett élet, és ez az élet földönkívüli mikroorganizmusokban volt jelen.
Modernkori lövésnyom egy neandervölgyi koponyán
Egy neandervölgyi 300 ezer éves koponyáján az orvos szakértők szerint is egy modern lövés által keletkezett sérülés látható. Hogy hogyan került oda, arra a mai napig nem adott a tudomány semmilyen választ.
Először valamiféle nyílhegy, vagy egyéb eszköztől való sérülésnek gondolták, de aztán alaposabb vizsgálatokat követően bontakozott ki a megdöbbentő teória.
A nyomok és a kémiai vizsgálatok alapján olyan felületi mikroszkopikus sérüléseket találtak a csonton, mely arra utalt, hogy egy ősi eszköznél sokkal fejlettebb fegyver vihette végbe a halálos sebet. Belülről kifelé haladó erőhatással, amit később több modernkori orvosszakértő is alátámasztott.
OSZD MEG másokkal is