A klímaváltozás hatására egyre gyakoribbak lesznek az efféle jelenségek, és ez még csak a kezdet – állítják a klímakutatók.
Megdöbbentő felvétel látott napvilágot nemrég, a néhány nappal ezelőtt bekövetkezett katasztrófáról Norvégia partjainál.
Egyáltalán nem erős a jelző, ugyanis bár személyi sérülés nem történt, gyakorlatilag a szakemberek szerint nem más érte el a partokat, mint egy mini cunami.
A japán eredetű kifejezés – cunami -, magyarul óriáshullámnak is hívják. Néha helytelenül árhullámnak nevezik. Az egyik legpusztítóbb természeti katasztrófa, ám igen ritkán fordul elő, és még ritkábban szed áldozatokat.
Mégis hatalmas gigapusztításokat tud véghez vinni, és többek között egy ilyen cunami söpörhetett végig már többször a bolygón, szinte mindent letarolva, amit az útjában áll.
Egy mini cunami söpört végig Norvégia egyes partszakaszain, ami a megdöbbentő videón is jól láthatóan nem okozott jelentős kárt, sem emberi sérülést, mégis rendkívül riasztó.
Riasztó azért is, mert az ilyen, és ehhez hasonló jelenségek a klímakutatók szerint egyre gyakoribbakká válnak. Így pedig a gyakoriságuk miatt elkezdhetnek majd áldozatokat szedni.
A felvételt egy munkás készítette, aki arra ébredt, hogy a szél nagyon erősen kezdett fújni. Amikor meglátta a partok felé közeledő hatalmas hullámot, azonnal elkezdte filmre venni az eseményeket.
Az évben már Márciusban is elérte egyhasonló mini cunami Afrika egyes partszakaszait.
Alapvetően nem egy ritka, vagy túlságosan egyedülálló jelenséggel van dolgunk, mégis fokozott figyelem kíséri az egyre gyakoribb megjelenésüket. Ugyanis ezek a mini cunamik komoly aggodalmakat vetítenek előre.
Egyrészt, nem árt tisztában lennünk azzal, hogyan keletkeznek. Túlnyomó részt kétféle módon : tenger alatti földrengés, tengerrengés – ami a tengerfenék alatt kevesebb mint 50 méter mélységben következik be, és legalább 6,5 erősségű – az esetek 86%-ban, vagy szintén tenger alatti vulkánkitörések – az esetek 14% -, illetve kisebb arányban tenger alatti vagy parti földcsuszamlások is okozhatják.
A klímakutatók nagy aggodalma az, hogy a globális felmelegedés hatására az időjárás mellett a tektonikus lemezek is megzavarodhatnak, vagy legalábbis egy erősebb aktív időszak veheti kezdetét.
Ez pedig elméletben eredményezheti azt, hogy egyre többször fordulnak elő eleinte csak mini cunamik, később pedig hatalmas cunamik is.
OSZD MEG másokkal is!