Kiválasztott népek tértek meg égi isteneikhez?
Léteznek olyan népcsoportok, és múltban élt civilizációk, melyek nyomtalanul tűntek el a Föld színéről. vagyis arról van szó, hogy eltűnésükre nincs magyarázat, és mind a mai napig rejtély, hogy mi történhetett velük.
Hatalmas, látszólag virágzó birodalmak buktak el, majd váltak semmivé, de akadnak olyan népcsoportok is, melyek szó szerint fogták magukat, és felszívódtak.
Gondoljunk csak az Angkorvat közelében élt egykori civilizációra, Kambodzsa dzsungeleinek legmélyén.
Bár különféle elméletek léteznek arra vonatkozóan, hogy mi történhetett, az éhínségtől kezdve a lassú gazdasági hanyatlásig, de az az igazság hogy ma is sötétben tapogatóznak a történészek ezügyben.
És nem csak egyedül az Angkorvat rejtélye ilyen súlyos. A maják bukását, és eltűnését is számtalan megválaszolatlan kérdés veszi körül. Vagy ott vannak azok a rejtélyes, ősi afrikai törzsek, melyek fejlett csillagászati tudások és fegyvereik ellenére fogták, és egyszerűen kihaltak.
Már, ha kihaltak. Ugyanis vannak olyan elméletek, melyeket a paleoasztronautika hívei vallanak, miszerint ezen civilizációk nem véletlenül tűntek el az írott történelemből.
Valójában ugyanis szerintük ezen népek nem elbuktak, hanem felvilágosodtak. Elérték azt a szellemi, kulturális és technológiai szintet, mely szükséges volt ahhoz, hogy kilépjenek a világűrbe.
Bizarr elmélet, az egyszer biztos. De gondoljuk végig! Több tucatnyi nagy civilizáció tűnt el nyomtalanul. Annak ellenére, hogy ezen civilizációknak épphogy fenn kellett volna maradniuk, és ma egyeduralkodónak lenniük a bolygón.
Ennek ellenére eltűntek, és némelyikről még írásos emlékek is alig maradtak fenn, mintha egyszerűen kitörölték volna őket az emberiség emlékezetéből.
Mi van, ha ezek a népek tovább álltak a csillagok közé? Az már sokak szerint bizonyított, hogy ezek a kultúrák kapcsolatban voltak az éggel, komoly kozmológiai tudásra tettek szert, sőt, egyes népek már űrhajókat is képesek voltak készíteni, legalábbis ezt állítják a paleoasztronautika hívei.
Ott van például az ősi India, ahol óriási Viamana-nak nevezett űrhajókat alkottak, melyekkel a csillagközi térben lehetett utazi.
De a maják is építhettek hasonló szerkezeteket. Ezeket mind az idegenektől sajátították el, egyfajta technológiai, műszaki tudás formájában.
Azok a civilizációk, akiknek kellően érett volt a szemlélete, és sikerült elsajátítaniuk az idegenek technológiájának használatát, végül elutazhattak a bolygóról az idegenekkel együtt a távoli kozmikus vidékekre.
Az ősi idegenek tehát egyfajta próbaként adták át a Föld népeinek a tudásukat, és azt figyelték több ezer éven át, hogy ki és mit tud vele kezdeni. Akik pedig sikerrel jártak, elhagyhatták a Földet…
Ez szerintük egyértelműen megmagyarázza azt, hová tűntek a fejlett népek, és egyesek miért nem hagytak maguk után szinte semmilyen nyomot.
OSZD MEG másokkal is!