Ferenc pápa muszlim migránsok lábát mosta, majd csókolta meg. Egyesek szerint ez egy csodálatos, erőt mutató gesztus a kereszténység részéről, mások szerint behódolás. Mit gondolsz róla?
„Mindannyian testvérek vagyunk” – jelentette ki Ferenc pápa, aki egy menekült táborba látogatott, és ott egy olyan gesztust tett a bevándorlók felé, amit a világ nehezen fog valaha is elfelejteni.
Nem csak azért, mert hihetetlenül csodálatos egyfelől, hanem azért is, mert másfelől egy nagyon szomorú szimbolikával bír.
Arról van szó, hogy minden muszlim bevándorló lábát megmosta, majd megcsókolta.
Ezzel nincs is baj. Sőt! A legtöbben, akik ezen kiakadtak, nem ezt rótták fel a pápának.
Hiszen nagyon sokan elismerik, hogy ez egy elképesztő erejá gesztus. Sokkal erősebb, mint az iszám bármely tanítása, vagy ideológiája. Megmutatja, hogy két ember indig számíthat a másikra.
Számíthatunk a szolidaritásra, az elesettek számíthatnak a megmentőkre.
Jézus is megmosta, majd megcsókolta a tanítványai lábát. Ez a kereszténység egyik legnagyobb kultikus rituáléja.
Az egésznek volt egyfajta erős üzenete, egy gesztus, amit a kereszténység az iszlám felé tett, ezt még az ateisták is elismerik.
Azonban sokan egyfajta szimbolikát is látnak a dologban a jövőre nézve, és ez igen aggasztó képet fest a jövő Európájáról.
Míg egyes kommentelők szerint ezen a képen gyakorlatilag a kereszténység hódol be az iszlámnak, mások úgy vélik, hogy ezzel szellemileg adta meg magát a Vatikán az iszlám ideológiával szemben.
Megint mások szerint túl sokat látnak bele az emberek Ferenc pápa gesztusába. Szerintetek milyen üzenete van ennek az egésznek?
OSZD MEG másokkal is!