Akik mégis csatlakoznak a programhoz, tudatlanságból teszik. Arról az egyházról beszélünk, mely a Vatikánban székel, és különféle pedofilbotrányok állandó szereplője. Szerinted bort isznak, vizet prédikálnak? Vajon kinek van igaza? Istennek van csak joga eldönteni, kinek lehet gyereke az életben, vagy az ember a magas sorsának kovácsa?
Veres András, győri püspöknek igen sajátos a meglátása. vagy pedig mag az egyház véleménye tükröződik benne? Kritikus szellemű szentbeszédet tartott Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke augusztus 20-án a Szent Jobb körmenethez kapcsolódó szentmisén.
A lombikbébiprogrammal kapcsolatban például ugyanis nagyon érdekes dolgokat mondott.
A „jószándék köntösébe bújtatott törvény”, amely „figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet” – vélekedett a dologról.
Elmondta, hogy így bizonyos értelemben a párok bűnösek, akik ezekben a lombikbébiprogramban részt vesznek, és akik ténylegesen végig is csinálják, sokszor tudatlanságból teszik.
Sokan felháborodtak a püspök üzenetén, és míg egyesek szerint nem volt joga ezt mondani, addig mások úgy gondolják, hogy egy olyan egyház tagjának nincs joga bíráskodni, amelyik folyamatosan különféle zaklatási ügyekbe és pedofilbotrányokba keveredik.
Mindenesetre nagy érdekes parázsvita alakult ki az álláspont megfogalmazását követően, amin talán mindenkinek érdemes elgondolkodnia. Ha Isten nem adja meg egy párnak a gyermekáldást, akkor azt vajon el kell fogadnunk Isten akaratából, vagy jogunk van ahhoz, hogy minket is szőlői örömök érjenek?
Végső soron ez az egész azt a kérdést is feszegeti, hogy az ember maga alakítja-e a sorsát, vagy egy felsőbb hierarchia mozgatja az emberi sorsokat?
A püspöknek egyébként főleg az a problémája a módszerrel, hogy a programban több embriót hoznak létre, mint amennyit aztán beültetnek, a többit pedig elpusztítják. Ennek szerinte egy keresztény számára elfogadhatatlannak kell lennie.
Ez egyfelől érthető, ugyanakkor nagyon nehéz kérdés eldönteni, ebben az egészben kinek van „igaza”. Egyfelől meg lehet érteni a párokat, akik minden áron szülők akarnak lenni, és ki akarják küszöbölni az életük adta igazságtalanságot, ami miatt nem kaptak gyermekáldást.
Ugyanakkor más értelemben ezzel irányított gyilkosságokhoz asszisztálnak, hiszen több embrió is elpusztul a fogantatás után.
A püspök kijelentette, hogy „a lombikbébiprogram nem járható út az élet továbbadására”, s bűnösök azok a párok, amelyek mégis csatlakoznak. Hogy kicsit vagy nagyon, az attól függ, mennyire volt tudatos a döntésük.
Te mit gondolsz erról a nehéz kérdésről?
OSZD MEG másokkal is!