
Óriási, idegen űrhajó húzott el a Hold mellett
2021. február 18., csütörtökEgy élő megfigyelési felvételen egy több kilométeres átmérőjű sötét tárgy száguld végig a Holdfelszín felett.
Egy élő megfigyelési felvételen egy több kilométeres átmérőjű sötét tárgy száguld végig a Holdfelszín felett.
Az elmúlt években több alkalommal is észlelték, és nem tudtak magyarázatot adni rájuk.
A Rosetta űrszonda által vizsgált üstökös felszínén különös dolgokra bukkantak. Lehetséges, hogy mesterséges objektumról van szó? Mi a helyzet az egyiptomi szarkofággal, amit ott találtak?
Egy új, nagyméretű hangár épült az 51-es körzet területén, legalábbis erről árulkodnak az új műholdképek, melyeken már egy új, eddig nem látott komplexum is felbukkan. A kérdés már csak az, hogy mit rejtegetnek benne? Idegen csészealjak darabjait?
A bizarr, fánk alakú objektum szemel láthatóan nem szabadesésben volt, hanem manőverezett, majd váratlanul eltűnt a felhők között.
Vannak olyan pillanatok és dolgok az űrutazás történetében, amit a NASA legszívesebben jó mélyre eltemetne...
Az archív anyag sok szakértő szerint hiteles.
Egy amatőr csillagász felvételén tisztán látszik a manőver. Végleg fellebbent a fátyol az igazságról?
Titokzatos videón a NASA 10 legrejtélyesebb ügye a földönkívüliekkel. Ezeket az eseteket azóta sem tudja letagadni, és megmagyarázni senki... Tényleg idegenek járnak a Földön, és a bolygó körüli űrben?
Az Ahuna Mons néven is ismert piramisszerű formáció szinte biztos, hogy nem a természet műve.
Mélyen hallgatnak róla, hogy mik ezek, pedig sokak szerint nyilvánvaló...
A világ talán leghíresebb ufó incidensét már valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Az 1947-ben Roswell városában történt baleset örökre beírta magát a történelembe. Az addig nyugodt kisváros lakói azon a nyáron rendkívül szokatlan dolgokat tapasztalta...
Városok, építmények, utak körvonalai. A NASA által közzétett friss fotók egyesek szerint tagadhatatlan bizonyítékai a fejlett marsi civilizációnak.
Egy közelmúltban vele készült interjúban arra utalt, hogy 2019 lehet az az év, amikor nyilvános beszélgetés kezdődik a témáról.
A történelem folyamán számtalan olyan fénykép készült ufókról, melyek a mai napig lázban tartják a hinni akarókat és kétkedőket egyaránt. Talán mindenki találkozott már a híres Los Angeles felett készült ijesztő fekete-fehér fényképpel, vagy a Washingtonb...
A NASA számára ez már letagadhatatlan?
Egy rejtélyes szivar-alakú objektum közeledik a Föld felé: a Harvard Egyetem kutatói szerint ez akár egy űrhajó is lehet. Mármint egy UFÓ, jobban mondva.
A hírről és a döbbenetes feltételezésről az IFLScience is beszámolt!
Szerintetek valós? Sokaknak megoszlik a véleménye!