
David Icke: EZ az igazság a Holdról amit nem mond el a NASA: szerintetek is ez lehet a végső igazság?
2022. december 26., hétfőElmondta, hogy kutatásai során megrázó igazságra lelt a Föld égi kísérőjével kapcsolatban...
Elmondta, hogy kutatásai során megrázó igazságra lelt a Föld égi kísérőjével kapcsolatban...
Sokak szerint ezek a tornyok megmagyarázzák, miért nem tért vissza az ember soha a Holdra az Apollo-missziókat követően.
Titkos dokumentumok, és iratok állítják, a Földet külső erők védelmezik.
Az idegenek itt vannak, a Föld légkörében, a NASA pedig már rég tud róluk. Meggyőző bizonyíték?
Bizarr felvétel kering már egy jó ideje a neten. Sokak szerint hamisítvány, míg mások azt mondják, hogy maga a valóság. Szerinted?
Napvilágot láttak az első hivatalos képek.
Elképesztő felvételen látni, ahogyan azonosítatlan tárgyak materializálnak a mezőn különféle alakzatokat. Valós bizonyíték?
Komoly bizonyítékok árulkodnak arról, hogy Földet MESTERSÉGESEN készítették elő az emberi faj számára. Most pedig visszaveszik azt!
Döbbenetes interjúban rántotta le a leplet a világ legnagyobb összeesküvéséről!
Elmondása szerint kormányzati dokumentumokkal igazolható az idegenek jelenléte itt a Földön.
Miről van szó? Életformákról? Mesterséges struktúrákról? A NASA mély hallgatása talán sokat elárulhat.
Stanton Friedman szerint veszélyben vagyunk.
Rendkívüli hírek, és egy bizarr felvétel szivárgott ki. Az űrügynökség és a hadsereg készenlétben?
Egy jelentés mindent elárul.
Egy folyó felett lebegett, sokak szerint hiteles a felvétel, mások szerint egy ügyes trükkről lehet szó, viszont az esetnek szemtanúi is voltak. Mi az igazság?
Egyre többen vélekednek úgy, hogy a NASA nem mondott el mindent a titokzatos, szivar alakú anomáliával kapcsolatban, mely belépett a Naprendszerbe.
Ez az évszázad leleplezése. Egész idáig hazudtak nekünk a földönkívüli létformákról...
Egy korábban levezényelt titkos misszió, egy földönkívüli szerkezet, és egy orosz titkos divízió. Szerintetek valódi a felvétel, vagy egy ügyes trükk?
Nem kizárt, hogy aratják az általunk termelt energiát, hogy energiaválságba sodorjanak minket.
3 óriási, mesterséges objektum közeledik. Senki sem tudja, mik lehetnek, de célirányosan érkeznek.