
Alois Irlmaier, a német kútásó látomása előre vetíti a harmadik világháborút?
2023. november 19., vasárnapTudd meg, melyek voltak az ezt sejtető kinyilatkoztatásai, és mit tartogat a jövőnk!
Tudd meg, melyek voltak az ezt sejtető kinyilatkoztatásai, és mit tartogat a jövőnk!
Az egyház is részt vesz abban a globális eltusolásban, mely a Nibiruval kapcsolatos.
Az ősi idegen faj a Nibiru feltűnésével egy időben visszatérhetnek majd a bolygónkra - állítja több paleoasztronautikai szakember. Mi lesz az emberi faj sorsa, ha a Föld régi gazdái újra ráteszik a kezüket a bolygóra?
A várható kataklizmánál már csak egy a riasztóbb... hogy mit is tesznek ellene. A bunkerek és szuper erődítmények építése már megkezdődött…
A NASA a Hold és a Nap segítségével titkolja előlünk a közelgő világvégét - legalábbis egy teória szerint.
Tényleg bekövetkezhet az ismert világ vége?
Egy mesterségesen keltett illúzióval verik át az egész világot!
A NASA már évtizedek óta tud a Nibiruról, de ami még ennél is meglepőbb, az az, hogy a sumer ősi kódok is említést tesznek róla.
Komoly bizonyítékok árulkodnak arról, hogy Földet MESTERSÉGESEN készítették elő az emberi faj számára. Most pedig visszaveszik azt!
A NASA és A FEMA emberei együttesen szimuláltak egy olyan teoretikus jövőbeli eseményt, mely során egy hatalmas aszteroida csapódik a Földbe. Tényleg csak gyakorlatról van szó, vagy tudhatnak valamit, amit a közvélemény előtt titkolnak?
A kormányzathoz közelálló források szerint megindult a végső protokoll, mely a kataklizmát előzi meg.
Máté evangéliumának egyes szakaszai, és más evangéliumok utalhatnak rá.
Egyre több jelentés érkezik arról, hogy már amatőr csillagászok, civilek is érzékelik a halál bolygójának közeledését. A NASA és a kormányzatok mindeközben egy globális katasztrófára készülnek titokban.
Vészesen közeleg a vég, a titkos bolygóvédelmi szervezetek pedig mindent bevetnek azért, hogy az emberiség az utolsó pillanatig semmit se tudjon arról, mekkora baj van - állítják.
Ha ez igaz, akkor komoly bajban van az emberiség.
A harmadik nagy világháború küszöbén áll a világ, és az ionoszféra fegyverrel fognak tüzet nyitni a háttérhatalom ellenségeire?
Mi az amerikai tornyok ledöntése mögötti valódi üzenet? A helyszíni kutatások eredményei teljesen mást mutatnak, mint amiket láthatunk az „eseményről” készült felvételeken.
Az elkövetkező 5-10 évben egészen biztosan ki fog törni a harmadik világháború, mely egy modern vallásháború lesz az iszlám és a kereszténység között? Vagy Észak-Korea robbant ki egy nukleáris háborút?
A királyné már tud valamit?
Vészjósló elemzések láttak napvilágot. Nagy a baj.