
A földönkívüliek már a Földön vannak? Megdöbbentő elmélettel álltak elő
2023. szeptember 20., szerdaAz FBI titkos aktáiból egy multiverzum lehetősége rajzolódik ki.
Az FBI titkos aktáiból egy multiverzum lehetősége rajzolódik ki.
Elmondta, hogy közel vagyunk ahhoz, hogy bekövetkezzen az, ami mindenki életét megváltoztatja majd.
Vajon milyen megfontolásból „fúrták meg” ezt a találmányt is
Lehet, hogy a Föld valójában nem az, aminek látszik, és még a szabadságunk is csak egy illúzió?
Egy nagyobb objektum nyomára bukkantak, amiről eddig senkinek sem volt tudomása. Egyes pletykák szerint mesterséges eredetű. Mi az igazság?
Nagy port kavart a tudományos világban az európai és amerikai tudósok nagyjából egyidőben tett közlése: úgy vélekednek, hogy most először ténylegesen sikerült megfigyelniük az általunk megtapasztalt világon túli negyedik, térbeli dimenziót. Hatalmas áttö...
Ezzel egy időben a Föld mágneses mezeje megszűnhet, és eltörlődhet minden élet a felszínen.
Történelmi fordulópont a földönkívüli élet kutatásában?
A tudósok azzal kezdték, hogy a benépesítés sebességét mérlegelték annak meghatározására, vajon a galaxis életkoránál rövidebb időtartamon belül képesek-e az űrutazó civilizációk belakni.
Élet lehet a Plútó felszín alatti óceánjaiban egy fizikus szerint.
Már a szakemberek is azt mondják, fel kell készülnünk a világ legnagyobb katasztrófájára...
Lehet, hogy tudtunkon kívül már meg is történt az első földönkívüli kapcsolatfelvétel!
Akármilyen megdöbbentő is, a NASA először kidolgozta a tervet a Foton öv felrobbantására, és állítólag tettek is erre kísérleteket. Abban minden tudós egyetért, hogy 2012-ben beléptünk ebbe a fotonövbe.
Az RTL Klub helyszíni riportja is beszámolt a felfedezésről. Egy régészeti ásatás során bukkantak rá agyagedényekben. Kitárul az ősi magyarok múltja?
Az időjárás manipuláció immáron teljesen nyíltan, a szemünk előtt zajlik!
Az itt felsorolt találmányok ötletgazdái elkövettek egy súlyos hibát: a találmányuk messze megelőzte a korát, és a hatalmasságok - ipari és nagyvállalatok - profitjának útjában álltak.
Ezt soha nem fogod a fősodratú, ún. "mainstream" médában hallani!
Már 25 éve zajlik a tesztüzem a Dél-Dunántúlon...
Kezdhetünk aggódni? riasztó veszély közeleg?
A Naprendszer titokzatos kilencedik bolygója ötször-tízszer nagyobb is lehet a Földnél, és ez még mind semmi!