Nagy port kavart a napokban annak a vegán osztrák nőnek a videója, aki elmondta: egy éve nem iszik vizet az új „száraz böjt” diétának köszönhetően – írja a Mirror.
Az Ausztriában élő Youtuber, Sophie Prana elmondta, ez volt élete legjobb döntése, és mind a testére, mind a környezetére nagyon pozitív hatást gyakorolt a változás.
A nő a videójában azt mondta, a lakásában egyáltalán nem tart vizet, és már nem is emlékszik, mikor vett utoljára palackozott ásványvizet.
Saját bevallása szerint a folyadékot kizárólag friss gyümölcsökből és zöldségekből szerzi, amik a sima csapvízzel ellentétben szerinte „élő vizet” tartalmaznak.
Ehhez azt is hozzátette, hogy az emberi izomszövetek 99%-ban vízmolekulákat tartalmaznak, azonban a sejtjeinkben található víz nem sima, hanem nagyon összetett szerkezetű víz, amely különleges tulajdonságokkal bír.
Ez az összetett víz állítása szerint már nem H2O, hanem H3O2, amit élő víznek is neveznek. Ez egy viszkózusabb, tömörebb és lúgosabb folyadék, mint a sima víz, negatív töltésű és képes az energia tárolására és továbbadására.
„A megfelelő lúgosság és negatív töltés fenntartása a sejtjeidben és a testedben kulcsfontosságú az optimális egészségi állapot megőrzéséhez”
– mondta Sophie a videójában.
„Ezért nem iszom már sem sima csapvizet, sem palackozott vizet már több, mint egy éve. Gyümölcsökből, zöldségekből és kókuszból szerzem be az élő vizet a sejtjeim számára, hiszen ezekben található a legtisztább formában H3O2.”
Prana állítása szerint már egyáltalán nem érzi magát szomjasnak, hiszen az élő víz folyamatosan hidratálja a testét.
Azonban a megkérdezett szakértők arra intettek, hogy ez az új trend veszélyes, és csodálkozva álltak a Youtuber elmélete előtt az élő víz koncepciójával kapcsolatban.
Az egyik megkérdezett táplálkozási szakértő, Jackie Newgent, azt mondta, komoly szövődményekkel is járhat a száraz böjt a szervezetünk számára, ugyanis a nem megfelelő hidratáltság növeli a vesekő és a húgyúti megbetegedések kockázatát.
„A víz az első számú és legfontosabb tápanyag a szervezetünk számára, hiszen olyan folyamatokban játszik kulcsfontosságú szerepet, mint az emésztés, vagy a tápanyagok szállítása. Ahhoz is vízre van szükségünk, hogy kiürítsük a salakanyagot a szervezetünkből.
A víz elengedhetetlen az élet számára.”
OSZD MEG másokkal is!