10 elképesztő fotó olyan pillanatokról, melyek meghatározták Stephen Hawking életét!

2018. március 16., péntek




A világhírű brit fizikus életéről rengeteg lenyűgöző fotó készült, ezek közül válogattunk.

Stephen William Hawking 1943 január 8-én születetett, és 2018 március 14-én halt meg cambridge-i othtonában, a családja pedig aznap jelentette be a halálhírét.

Azóta számtalan módon emlékeztek meg rá a lapok, a sajtó és az online média.

Összeszedték többek között azt a 10 történelmi pillanatot, mely képen lett megörökítve, és melyek óriási hatással voltak az ő életére.

Hihetetlenül sokat köszönhet a világ Stephen Hawkingnak. 

Tudományos munkái hatalmas hatással voltak a jelenlegi tudományunkra.

Az ALS nevű betegsége miatt tolószékbe kényszerült tudós évtizedekkel élte túl magát. Hawking egészségét gondosan felügyelték, de 2018. március 14-én meghalt.

Többek között a Nagy Bummal kapcsolatos elméletei is átformálták gondolkodásunkat. Húszéves korában a világegyetem keletkezésének, az ősrobbanásnak az elmélete foglalkoztatta, amely akkor még nem volt széles körben elfogadott nézet. 

Roger Penrose-zal közösen dolgozva kezdték el vizsgálni a térben lévő szingularitások lehetőségét, amelyek anyagot nyelnek el.

Hawking 1970 és 1974 között aktívan foglalkozott a fekete lyukakkal. 28 évesen jött rá, hogy a „nagy bumm” elméletének és a „mindenség elméletének” kulcsa a fekete lyukak vizsgálatában rejlik.

A fekete lyuk eseményhorizontjának közelében vizsgálva a részecske-antirészecske párokat, úgy találta, hogy a részecskepárok közül a negatívat elnyeli a fekete lyuk, de a pozitív kisugárzódik. Korábban senki sem feltételezte, hogy a fekete lyuk sugározhat is, igaz e sugárzás nem a lyukból származik, hanem az „eseményhorizontból”.

Ezt a sugárzást „Hawking-sugárzásnak” nevezik.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség történelem stephen hawking


Megtekintések száma: 31760





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet