10 rémisztő szellemtörténet, amitől kiráz majd a hideg!

2018. május 9., szerda




Mert lehet, hogy most is téged figyel valaki a sötétből...

Léteznek kísértetek? Poltergeistek, kopogó szellemek? Sokan hisznek bennük, és akik hisznek, azok félnek is tőlük.

Bár a szkeptikusok szerint ezek csak hallucinációk, vannak olyan hátborzongató történetek, melyek még a legedzettebb hitetleneket is meggyőzik.

Összegyűjtöttük az elmúlt évek 10 legbizarrabb és egyben legfélelmetesebb történetét, amitől kiráz majd a hideg!

1. „Otthon néztem a tévét a nappaliban, késő este. Gyerekek hangját, kacagását hallottam a konyha felől. Csakhogy egyedül élek, nincsenek gyerekeim. Remegett a lábam, amikor kimentem a konyhába. Persze nem láttam semmit, amikor felkapcsoltam a villanyt.”

2. „Gyerekek voltunk, kishúgommal már ágyban feküdtünk, a közös szobánkban. Egyszer csak kirepült a Biblia a könyvespolcomról, és a lábamon landolt. Másik szobában aludtam aznap éjjel.”

3. „Tesómmal halkan beszélgettünk a szobánkban lefekvés után. Egyszer csak női kiáltást hallottunk: Elég! Csak Apu volt otthon…”

4. „Néha, lefekvés után, éjszakánként látok egy árnyékszerű alakot a szekrényem előtt. Magas, koromfekete, és iszonyatosan hosszú karjai vannak.”

5. „Éjszaka arra az érzésre ébredtem, hogy nem vagyok egyedül. Pont nyílt a fürdőszoba ajtaja, és kilépett rajta egy öregember. Hatalmasra tátotta a száját, az állkapcsa a mellkasáig ért. Aztán eltűnt.”

6. „Arra ébredtem, hogy valaki belesuttog a fülembe; nem értettem mit, és el is hallgatott, amint kinyitottam a szemem. Csak a sötét szobámat láttam. Aztán meghallottam, hogy valaki lerohan a lépcsőn a nappaliba.”

7. „Amikor anyámnál vagyok, mindketten szoktunk hallani egy nőt énekelni. A dal gyönyörű, idegen nyelven, csodaszép hangon énekli. Mindig éjszaka, az egész házban hallani – de amint villanyt kapcsolunk, elhallgat.”

8. „Gyerekkoromban volt egy babám, ami olyan volt, mint egy igazi kisbaba – de semmilyen hangot nem adott, legalábbis gyárilag. Egyszer viszont éjszaka nevetni kezdett. Totál beparáztam.”

9. „Új lakásba költöztem. Egyik éjjel három körül felébredtem, és egy lány ült az ágyam szélén. Áttetsző volt, légies.Azt mondta, hogy a ház előző tulajdonosa gonosz volt vele. Aztán eltűnt. Egy darabig nem aludtam jól.”

10. „Azon az éjszakán, amikor a legjobb barátnőm öngyilkos lett, pont anyámnál voltam: egy szobában aludtunk. Egyszerre ébredtünk fel hajnali háromkor, a barátnőm hangjára. Hangosan a nevemen szólított. Néhány órával később tudtuk meg, hogy meghalt.”

OSZD MEG másokkal is!

paranormál szellemek poltergeist bizarr ijesztő durva


Megtekintések száma: 29378





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet