100 év múlva tudni fogjuk, hogy az oltások voltak az emberiség elleni legnagyobb bűntény

2017. június 27., kedd




Több megdönthetetlen bizonyíték is azt mutatja, hogy az oltások egyáltalán nem azok, amiknek látszanak. Nézd meg az egyértelmű összefüggéseket, és OSZD MEG másokkal is!

Léteznek nagyon sokan olyanok, akik szerint az oltásokról kialakult nézeteink gyökeresen fognak megváltozni néhány évtizeden belül. 100 év távlatából pedig úgy fogunk majd visszaemlékezni rájuk, mint a gyógyszeripar globális genocídiumára.

Egyre több ugyanis az olyan, az oltásiparnak és a vakcinagyárak által terjesztett adatoknak ellentmondó tanulmány, mely azt támasztja alá, hogy az oltások sok esetben nem csak, hogy hatástalanok voltak egy-egy fertőző betegséggel szemben, de képesek voltak károsítani a szervezetet.

Felülvizsgálat azokon a különböző országokból gyűjtött adatokon is alapul, amelyek azt mutatják, hogy egyre több és több a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az oltások hatékonysága nem bizonyított, indokolatlan és hiányzik belőle a bizonyítékokon alapuló orvoslás.

Az egyik legmeggyőzőbb adat az a 200 éves időszakot felölelő alapos brit tanulmány, mely egyértelműen kimutatta, hogy az oltások és úgy alapvetően a gyógyszeripar nem járult kimutatható módon hozzá az életszínvonal növekedéséhez, és az átlagéletkor emelkedéséhez.

A hosszabb és kellemesebb életet tehát nem a jobb egészségügynek köszönhetjük - állítják.

Az oltások megjelenése körül ellenben rengeteg bizarr tényezőt tártak fel. Többek között azt, hogy az oltások bevezetését követő évtizedekben az egyes generációk között megugrottak bizonyos autoimmun és allergiás megbetegedések előfordulási aránya.

Egy német statisztikai hivatal által közölt adatok még ennél is zavarba ejtőbbek. Ez szintén egy hosszú távú megfigyelésen alapul, és amit látni fogsz rajta, igazán megdöbbentő lesz. A fertőző betegségek által okozott morbiditás és mortalitás közti kapcsolatot vizsgálta. Az alábbi táblázatok az összegyűjtött adatokat mutatják a védőoltások bevezetésének első évében.

Jól nézd meg az ábrát. A piros nyíl az oltások bevezetését mutatja. Most pedig nézd meg az 1956 és 1970 közötti időszakot.

A tuberkulózis már akkor, jóval az oltások bevezetése előtt elkezdett hanyatlani, vagyis az oltások bevezetése gyakorlatilag SEMMIT nem tett hozzá a Tuberkulózis halálozási arányának csökkenéséhez, mert ez egy természetes folyamat lehetett, mely a modern, tisztább, higiénikusabb élettel, tudatosabb életmóddal volt összefüggésben egyes kutatók állítása szerint.

Ezen a másik ábrán még egyértelműbbé válik az egész, elég csak megfigyelni az 1949-1970-ig tartó időszakot.

A szamárköhögés általi halálozások és a vakcinék bevezetésére irányuló megfigyelési statisztikák is pontosan ugyanilyen ellentmondásokat mutatnak.

Ugye, milyen érdekes? Tehát mit is hallgatott el előlünk mindvégig a vakcina ipar?

Hogy az elmúlt évtizedekben a fertőző betegségek számának csökkenéséről nem úgy számoltak be, hogy azok már az oltások bevezetése előtt megtörténtek!

És akkor most következzen néhány még ennél sokkal sokkolóbb adat. 1901-ben az Egyesült Királyságban több ember halt meg a himlőoltástól, mint magától a himlőtől.

Ezt szintén egy statisztika igazolja grafikonnal, melyen jól látható, hogy a himlő oltás bevezetését és alkalmazását követően drasztikusan megugrott a himlős betegek száma, előfordulása.

A propaganda a mai napig állítja, hogy ezen kór legyőzésében sokat segítettek az oltások. Pedig éppen ellenkezőleg.

Itt is az életszínvonal változása hozta el a himlő lassú kiszorulását az életünkből, de az orvosi propaganda ezt is saját malmára hajtotta, hogy később még több vakcinát lehessen eladni.

1880-1908 során a City of Leicesterben, Angliában leállították az oltásokat, és csodával határos módon az Egyesült Királyság többi részéhez viszonyítva a túlélési arány megugrott, a himlő halálozási aránya pedig hanyatlott.

Érdekes módon ma is egyre több tudós és szakértő állítja, hogy a mai generáció egyre romló egészségügyi állapota egyértelműen kapcsolatba hozható a kötelező oltásokkal.

Az allergiás megbetegedések száma, az asztma, a krónikus bőrallergiák, az autizmus vagy más neurológiai betegségek hihetetlen mértékben fordulnak elő, és ezt nem lehet betudni semmilyen más hatásnak, csak az oltások széleskörű bevezetésének - állítják egyes szakemberek.

Nem minden oltás eredendően rossz, és nagyon sok esetben életet mentettek és menthetnek az jövőben is, de rengeteg betegséget, és halált is okozhatnak ugyanakkor.

A probléma sokak szerint az, hogy ezen vakcinákat nem tesztelik évekig, és nem tudni, mi a hosszútávú hatásuk, mivel a profit gépezete és az anyagi érdekek tolják előre az egyes vakcinák tervezetét.

Így az emberek egyre betegebbé válnak, míg az vakcinagyárak egyre több profitban úszkálnak...

OSZD MEG másokkal is!

egészség feltáró egészség megelőzés gyógyszerlobbi oltások gyógyszeripar


Megtekintések száma: 99932





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet