100 milliókkal végezhet a gyilkos járvány, ha terjedni kezd!

2018. március 12., hétfő




Tudósok kongatták meg a vészharangot.

Egyre többen érzik és látják bizonyos folyamatokból, hogy az emberiség komoly biológiai katasztrófával fog szembenézni.

Ez pedig még a mi éltünkben bekövetkezhet.

Vagyis arról van szó, hogy egy gyilkos kór kezdhet el elterjedni a bolygónk felszínén, melyre nem lesz kellően hatékony gyógymód.

Ebbe pedig 100 milliók halhatnak bele. Nem fog teljesen és végérvényesen kipusztulni az emberiség, de nagymértékben csökkenni fog a populációnk: állítják a tudomány képviselői.

Dr. Jonathan Quick, a Global Health Council elnöke is úgy gondolja, hogy nagy a baj és már nagyon közel is van.

Egy olyan mutáns változata jelenik meg a világon, ami sokkal gyorsabban képs terjedni, és sokkal erősebb azaz virulensebb, mint korábbi társai.

Az első 200 napban 33 millióan halhatnak meg. Sőt, félelme szerint hatásos gyógyszer és megfelelő élelemellátás nélkül akár bedöntheti a világgazdaságot.

Az orvos emlékeztet, hogy az elképzelés nem is olyan valóságtól elrugaszkodott, hiszen az 1918-as spanyolnáthában 100 millióan haltak meg. Azóta eltelt egy évszázad, és már nagyon érik egy újabb világjárvány.

„Valahol odakint egy influenzavírus alakul egy madár, egy denevér, egy majom vagy éppen egy malac véráramában, s készülődik, hogy átterjedjen az emberre” - nyilatkozta.

Az előzetes szimulációk azt mutatták, hogy a csirke-és a malactelepek könnyen válhatnak egy gyilkos járvány szülőhelyévé, így egyfajta fertőzési vagy kiindulás forrássá.

Ilyenre már volt is példa, 2009-ben a H1N1 is egy ilyen telepen fejlődött ki. Az a vírus világszerte 575 ezer ember halálát okozta.

Sokan vélekednek úgy, hogy már pusztán evolúciós szempontból is érik egy ideje egy pusztító vilégjárvány, erre maga Bill Gates is figyelmeztetett korábban.

A természet ugyanis időnként mindig leredukálja egyes fajok létszámát a Földön, amikor azok túlszaporodnak.

És az emberiség bizony jócskán túlszaporodott...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség világjárvány veszély


Megtekintések száma: 44775





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet