150.000 éves csövek, az emberiség előtti korból

2017. május 11., csütörtök




Vascsövek, melyeket ősemberek építettek? Vagy egy az emberiséget megelőző technológiai tudással rendelkező civilizáció?

Léteznek olyan különleges leletetek Baigongtól nem messze, melyek olyan ősi múltról árulkodnak, amiről aligha beszélnek a történelemkönyvek. Miért is beszélnének, hiszen ha erről tudnának az emberek, minimum elgondolkodnának az eredetükön.

Arról van szó ugyanis, hogy az, amit a barlangban és a hegység lábánál találtak, minden eddigi képzeletet felülmúl.

Arról van szó ugyanis, hogy az emberi fejlődés és a Föld történetének idővonalát is meghazudtolja az a leletegyüttes, amire a régészek ráleltek ott.

Amikor rátaláltak a barlangra merő véletlenségből, már eleve az furcsa volt, hogy a barlang bejárata, és a bent lévő járatok háromszög alakban voltak „kivájva” a hegy gyomrában.

Egyértelműen azt sugallta, hogy nem egy természetes képződménnyel van dolguk.

Olyan bizarr, csőszerű struktúrákat fedeztek aztán fel a falakba építve, melyekről jól látszott, hogy különlegesek, és némileg el is különülnek a környezetüktől.

Ezek a csövek néhol elkanyarodva futottak végig egészen a mennyezetig, közel 40 centiméter hosszúságban.

A kormeghatározást, ami alapján kiderült a 150.000 éves életkor, úgy végezték el, hogy kiszámolták, hogy a barlangban és a csöveken keletkezett kristályoknak és ásványoknak mennyi időre volt szükségük ahhoz, hogy olyan állapotban legyenek, amilyenben megtalálták őket.

Amit a különleges, csőszerű struktúrák elemzésekor találtak, az pedig egyenesen megdöbbentő volt. Ugyanis a csövek anyagának 8%-a ismeretlen eredetű anyagból volt.

Azaz valamiféle olyan összetételű dolgot találtak, melynek egy része egy a Földön teljesen ismeretlen anyagból készülhetett. És ez mg nem minden. 2007-ben ugyanis elvégeztek egy alapos kutatást, és vizsgálatot a csöveken és a barlangban.

Az ősi csövek összetétele a következő volt tehát: 8% ismeretlen anyag, vasoxid, szilikon-dioxid, kalcium oxid.

A szilikon-dioxid és a kalcium-dioxid annak a végterméke, amikor a vasnagyon hosszú időn át érintkezik a homokkővel.

Ennek eredményeképpen derült ki az, hogy a csövek radioaktív sugárzást bocsátanak ki.

A kutatók nem tudták sem akkor, sem pedig most, hogy ez hogyan lehetséges. Valamiféle ősi atomerőműre bukkantak volna? Vagy a csöveket készítették egy olyan eljárással, mely sugárzással jár?

Mindezt 150.000 évvel ezelőtt, amikor az emberi civilizáció még sehol sem volt?

Gondoljunk csak bele: 150.000 évről van szó. Viszonyításképpen: 200.000 évvel ezelőtt mászott ke az első ember a fáról, és kezdett el fölegyenesedni. 150.00 évvel ezelőtt ott tartottunk, hogy az emberiség elkezdett ruhát, és külső viseletet hordani, de még nagyon civilizálatlan volt, nemhogy olyan tudás birtokában, mely vasat képes előállítani…

Egy bizonyos Jason T. Wright írt egy tanulmányt arról, hogy a Földön sok ezer évvel ezelőtt, az emberiséget megelőzően több civilizáció is - de egy biztosan- élt a Földön.

Ez a civilizáció sokkal fejlettebb volt, mint gondoltunk, és szerinte egyedül azért nem került még elő elektromos eszköz, vagy modernebb dolgok a múltból, mert ezek nem olyan időtállók, mint a kő.

Ennek ellenére számos kultúrában, és ősi alkotásban, faragáson, domborművön megtalálhatóak olyan utalások, melyek őskori elektromosságra utalnak. Lásd a Bagdad környéken talált elemek, vagy az Egyiptomban használt óriási villanykörte, ami feltehetőleg egy elektromos reaktor lehetett.

Senki sem tudja, hogy ik, vagy mik építhették a Baigongban talált csöveket.

Minél több vizsgálatot végeznek el ott, annál több bizarr furcsaságra derül fény az egésszel kapcsolatban. Lehetséges, hogy az emberi idővonal nem stimmel, és újra kellene alkotnunk az egész történelmünket?

Mi van, ha már az ősemberek is rendelkeztek a vas előállításához szükséges tudással és technológiával?

És mi van, ha az ember előtt is éltek humanoid lények a bolygónkon…

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ősi idegenek ősi tudás elveszett civilizációk előző emberiség


Megtekintések száma: 84337





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet