1962-ben tényleg Marsra szállt titokban az emberiség, és életet talált rajta?

2017. március 8., szerda




Egy felvétel lehet bizonyító erejű az ügyben.

Rejtélyes felvétel

Létezett az 1970-es években egy igen népszerű tudományos jellegű műsor az angliai televíziónál (ITV Anglia) ahol egy este leadtak valamit, amit azóta is sokan emlegetnek.

Tudni kell előzetesen, hogy ez a műsor elég hitelesnek számított annak idején és neves szakemberek dolgoztak annak megvalósításán.

A Science Report rengeteg minőségi, és rendkívül érdekes részt megért. Az ominózus és egyben legendás eset 1977. Június 22-én történt. Ekkor ugyanis egy nagyon érdekes témával foglalkoztak a műsorban.

Mégpedig azzal az állítólagos Marsra szállással, melyet 1962-ben a legnagyobb titokban hajtottak végre, nemzetközi összefogással.

A Marsra szállással foglalkozó weboldalak szerint, a Science Report több tudóst is megszólaltatott a műsorban, a legkülönfélébb témákban, és mindenki azt mondta, elég hitelesnek tűnik a felvétel.

1962 titkos emberes Mars misszió

Magáról a videóról kicsit lentebb értekezünk, de mielőtt rátérnénk, beszéljünk az ügy hátteréről.

A műsor idején túl voltunk már egy Holdra szálláson, és az ember valóban elkezdett a Mars felé kacsintgatni. De azt sokan álmukban sem gondolták, hogy a NASA már jóval előrébb járhat.

Ráadásul egy nemzetközi összefogás keretében, melynek során a költségeket is megosztották egymás között. Erre nem csak azért volt szükség, hogy csökkentsék a hidegháborús feszültségeket a nemzetek között, hanem hogy a magas költségek ne egy nemzetre háruljanak.

A misszió során embereket küldtek a Mars felszínére, 1962-ben. Az űrhajó fedélzetén szovjet, kínai, és amerikai űrhajósok is voltak.

És ami még ennél is megdöbbentőbb: életet találtak a vörös bolygóra leszállva.

Idegenek is láthatóak a videón

A leadott videót – melyet annak idején a műsorban is láthattak – sokan hitelesnek gondolják a mai napig. Több filmes szakember is megvizsgálta a felvételeket, és nem találtak olyan egyértelmű jelet, mely miatt rá lehetne mondani, hogy hamisítvány.

A felvételen megdöbbentő dolgokat láthatunk. Az első szembetűnő dolog, hogy a Marsnak, a tudósok állításával szemben, nem vörös, hanem kék az égboltja.

A másik figyelemreméltó jelenet a videó végén látható, amikor az űrkomp leszáll a bolygó felszínére, valami megmozdul a talajban, és fokozatosan elkúszik a leszállóegységtől, maga előtt túrva a földet, akárcsak egy vakond.

A sikeres leszállást napra pontosan 1962. május 22-én ejtették meg a Mars felszínén. Semmilyen egyéb információ nem ismeretes, mint ahogyan az sem, hogy a Mars melyik részén landoltak, vagy hogy a misszió végezetével visszatértek-e a Földre.

Egyesek szerint, a felvétel megszakadása után nem sokkal meghaltak, mások szerint épségben visszatértek a Földre, és eldugták őket a nyilvánosság elől.

Furcsaságok, titkos technológia

A titkos felvételt, sokáig nem vetítették le, ám végül nagy botrányt kirobbantva a Science Report című dokumentumfilm sorozat közölte le utolsó adásában, minden mindegy alapon.

A felvételen külön megdöbbentő, hogy élőben kommunikálnak a NASA szakembereivel, ami még a mai technológiával is lehetet. Ugyanis 4 perc kell, mire ezek a rádióüzenetek megteszik a Föld-Mars távolságot.

Egyes elméletek szerint a Tesla-hullámok elvén alapuló új, még ma sem ismert, hivatalosan nem is létező kommunikációs rendszerrel sikerült leküzdeni a nagy távolságok okozta problémát.

A technológia tehát rendelkezésre állt, és annak idején le is szállt az ember a Marson. De adódik az ügy kapcsán talán a legnagyobb kérdés: miért nem jelentették be hivatalosan? Mi titkolni valójuk volt?

Egyesek szerint a NASA már birtokában volt olyan információknak, hogy talán van élet a Mars felszíne alatt. Viszont egymaga kevés volt finanszírozni egy ekkora emberes űrmissziót, ráadásul igen kockázatos is volt. Kapóra jött a többi nemzet, így ugyanis csökkentették az egymás között álló feszültségeket, és eloszlottak a költségek.

Igen ám, de a közvélemény és az emberek alaposan kiakadtak volna, hogy a NASA a szovjetekkel és más népséggel - japánokkal is - szövetkezik. Ez alááshatta volna a NASA hírnevét.

Egy esetlegesen kudarcba fulladó misszió is ronthatta volt az űrügynökség renoméját, abban az esetben, ha az űrhajósok ott rekednek, vagy az utazás során meghalnak.

A titkos misszió tehát kapóra jött. Nem kellett vele elszámolni, arról nem beszélve, hogy az emberiség sosem tudta meg, hogy idegenek vannak a felszínen.

A háborúk után rettegést ugyanis csak tovább fokozta volna, ha kiderül, hogy a Marson is élnek marslakók,. Mindenki egy esetleges inváziótól tartott volna.

Így történhetett meg az, hogy az emberiség 1962-ben a legnagyobb csendben hódította meg a Marsot. Már ha persze valóban így volt, hiszen ma sem tudni a teljes igazságot.

mars marskutatás összeesküvés élet a marson eltitkolt tények


Megtekintések száma: 56613





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet